Három embert meggyilkoltak lövöldözésben a kárpátaljai Visken, a bűncselekmény elkövetésével a moszkvai patriarchátus alá tartozó Ukrán Ortodox Egyház (UPC) egy volt papját gyanúsították meg, akit őrizetbe is vettek – írja az MTI a megyei rendőrség Facebookon közzétett beszámolója alapján.
A lövöldözés csütörtök délután 16 óra körül történt a Huszti járásban található Visken.
A rendőrök elmondása szerint a bűncselekmény elkövetésével egy 45 éves helyi lakos hozható összefüggésbe, akiről kiderült, hogy korábban az UPC papja volt.
A nyomozás adatai szerint a férfi fegyverrel lépett be egy helyi lakos udvarára, és többször rálőtt a házigazdára és annak feleségére.
Ezután kiment az utcára, és tüzet nyitott a járókelőkre.
A lövöldözésben egy 62 és egy 64 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
Később a kórházban meghalt egy 86 éves nő is.
További két áldozatot – egy 72 és egy 86 éves férfit – lőtt sebekkel kórházban ápolnak.
Az elkövetőt emiatt kétszeres gyilkossági kísérlettel is gyanúsítják.
A hatóságok a lehetséges indítékok között azt a feltételezést is vizsgálják, hogy a gyanúsított és a település más lakói között személyes konfliktus alakult ki.
A házkutatások során a gyanúsított lakóhelyén, valamint a templom területén, ahol szolgált, a rendőrök több, nyilvántartásba nem vett fegyvert találtak és foglaltak le.
Ezek között volt egy IZS-18 típusú vadászpuska, lőszerek, valamint egy, marihuánára hasonlító anyagot tartalmazó zacskó.
A lefoglalt tárgyakat szakértői vizsgálatra küldték, az elfogott gyanúsítottat pedig ideiglenes fogdába helyezték.
Vérmintát is vettek tőle annak megállapítására, hogy alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt-e.
Az ügyészek indítványozni fogják, hogy a bíróság helyezze előzetes letartóztatásba, óvadék lehetősége nélkül.
A vád ellene két vagy több ember garázda indítékból elkövetett szándékos meggyilkolására, illetve két vagy több ember garázda indítékból elkövetett szándékos meggyilkolásának kísérletére vonatkozik.
Visken október 16-át és 17-ét gyásznappá nyilvánították a lövöldözés halálos áldozatainak emlékére. (Kiemelt képünk illusztárció.) The post Egy volt ortodox pap lőfegyverrel végzett ki három idős embert Kárpátalján first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.