Nayib Bukele salvadori elnök és kormánya fontolgat egy tervet, miszerint a büntetésük lejárta előtt szabadon engedhetnék a CECOT néven ismert bűnbandákkal együttműködő rabok felét, akiket jelenleg a legszigorúbb börtönökben tartanak fogva.
Bukele egy keddi sajtótájékoztatón úgy becsülte, hogy az intézkedés a rendkívüli állapot idején őrizetbe vett személyek mintegy 50 százalékát érintheti, azt azonban nem pontosította, hogy hány fogvatartott lehet jogosult a kedvezményre, és mikor léphet életbe az intézkedés.
Jelenleg egy, a bíróságoktól és a legfőbb ügyészségtől függetlenül működő kormányzati bizottság vizsgálja annak a több mint 92 ezer embernek az ügyét, akiket a bűnbandák elleni küzdelem jegyében négy és fél éve bevezetett rendkívüli állapot alatt tartóztattak le.
Bukele 2022-ben hirdetett hirdetett háborút a bandák ellen, egy év alatt a 6,5 millió lakosú országban 66 ezer embert tartóztattak le, sokszor csupán a tetoválásuk miatt.
Mindenesetre ezután El Salvadorban korábban elképzelhetetlenül alacsony szintre zuhant a gyilkosságok száma.
Az elnök most igyekszik különbséget tenni a bűnszervezetekben való részvétel különböző szintjei között, szerinte nem lehet ugyanúgy kezelni a közösségeket ellenőrzésük alatt tartó bandavezéreket, mint azokat, akik a bandák uralma alatt éltek, és kisebb segítséget nyújtottak nekik.
A tervezett amnesztia a bűnbandákkal együttműködő személyekre vonatkozna, a jogosultságról pedig egyéni elbírálás alapján döntenének.
A szabadon engedetteknek meghatározott feltételeket kellene teljesíteniük, és továbbra is megfigyelés alatt állnának.
A bejelentés ugyanazon a napon történt, amikor Bukele Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel egyeztetett Salvador létfontosságú infrastruktúrájának és kikötőinek védelméről „ rosszindulatú külföldi befolyással ” szemben.
Ezzel a washingtoni külügy Kína közép-amerikai nyomulsára utalhatott.
El Salvadorban jelenleg kínai és török befektetői csoportok részvételével energetikai és kikötőfejlesztési projektek zajlanak.
Rubio arra szólította fel Bukelét, hogy Salvador az Egyesült Államokkal és más stratégiai partnerekkel összehangoltan lépjen fel a közös ENSZ-beli célkitűzések megvalósítása érdekében, beleértve a Kubára gyakorolt diplomáciai nyomás fokozását is.
El Salvador továbbra is támogatja az Egyesült Államok Kubára gyakorolt gazdasági és diplomáciai nyomását. ( UPI ) ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.