A dánok 3-0-ra megnyerték a párharc első mérkőzését csütörtökön.
Mivel a továbbjutás gyakorlatilag már a Nagyerdei Stadionban eldőlt, Gert Remmel debreceni vezetőedző hat helyen is változtatott kezdőcsapatán a Nyíregyháza ellen 1-0-ra megnyert vasárnapi bajnoki meccshez képest.
A koppenhágai együttesben most mutatkozott be a múlt kedden igazolt Markgráf Ákos , a válogatott védő végig a pályán volt.
Fölényben futballozó hazaiak A harmadik percben máris hátrányba került a DVSC: Robert Silva beadása és Mohamed Elyounoussi lövése után a labda úgy került a hálóba, hogy három védő is tisztázhatott volna (1-0).
A folytatásban is az FC Köbenhavn futballozott fölényben, ezt a labdabirtoklás aránya, illetve a kapura lövések és a kaput eltalált lövések száma is bizonyította.
Mindkét csapat eljutott helyzetekig, a különbséget az jelentette, hogy a dánok ezeket rendre lövéssel tudták befejezni, írta tudósításában az MTI.
A 41. percben Mads Madsen , két perccel később Robert Silva gólját les miatt nem adták meg, így az eredmény nem változott a szünetig.
Borzalmas 30 perc A második félidő elején a szünetben beállt Dzsudzsák Balázs egyenlített: a vendégek csapatkapitánya az oldalvonal mellől végzett el szabadrúgást, és mivel a középre ívelt labdába senki nem ért bele – a dánok kapusa sem, aki a gólvonalon maradt –, az akadálytalanul vágódott a hálóba (1-1).
Az 57. percben Leon Myrtaj szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Elyounoussi váltotta gólra (2-1).
A 76. percben egy szöglet után Alex Král közelről lőtte be a dánok harmadik találatát (3-1).
Csakhamar Král átadása után megint elsuhant a labda a magyar védők lába között, ezt kihasználva Andreas Cornelius megszerezte a negyedik hazai gólt (4-1).
Az 5-1-es végeredményt is utóbbi állította be a 92. percben.
A dánok büntetője után a DVSC teljesen szétesett, így nem kerülhette el a komoly vereséget Konferencia Liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó FC Köbenhavn (dán) – Debreceni VSC 5-1 (1-0) Koppenhága v.: Pignard (francia) FC Köbenhavn: Kotarski – Szuzuki, Gabriel Pereira, Markgráf, Meling (Beijmo, 77.) – Clem, Král – Elyounoussi (Cornelius, 68.), Madsen (Delaney, 68.), Robert Silva (Nasnas, 60.) – Ndjee (Moukoko, 77.) Debrecen: Erdélyi – Myrtaj, Batik, Mejías (Lang, a szünetben), Keller (Guerrero, a szünetben) – Sain, Patai – Dénes V. (Vajda, 66.), Kaye, Cibla (Dzsudzsák, a szünetben) – Baldoni (Szendrei, 86.) gól: Elyounoussi (3., 58.,- a másodikat tizenegyesből), Král (76.), Cornelius (78., 92.) illetve Dzsudzsák (47.) sárga lap: Ndjee (67.), illetve Myrtaj (57.), Kaje (61.) továbbjutott: az FC Köbenhavn, kettős győzelemmel, 8-1-es összesítéssel Kapcsolódó Elmaradt piros lap miatt bűnhődik a balhés magyar bajnoki futballbírója A Magyar Labdarúgó Szövetség megbüntette Rúsz Márton játékvezetőt.
The post Teljesen szétesett a végére, súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.