Komoly büntetést kaphat az a 19 éves férfi, aki ittasan balhézott egy Wizz Air-járaton, és emiatt a repülőgépnek nem tervezett leszállást kellett végrehajtania.
A légitársaság közölte: jogi lépéseket tesz, és valamennyi, az incidens miatt felmerült költség visszaszerzése a cél – írja az Utazómajom .
A repülőgép Párizsból Szófiába tartott, amikor a személyzetnek közbe kellett avatkoznia a férfi miatt.
A rendbontó utast már a levegőben kábelkötegelőkkel megkötözték, hogy ne veszélyeztesse a fedélzeten tartózkodókat.
A helyzet végül odáig fajult, hogy a repülőgép a tervezett útvonal helyett Stuttgartban landolt.
A leszállás után tűzlépcsőn felmásztak a gépre a rendőrök, majd őrizetbe is vették a 19 éves férfit, miközben az ellenállt, így kisebb sérüléseket szerzett.
A fedélzeten összesen 227 utas és hétfős személyzet tartózkodott, de a rendőrség tájékoztatása szerint senki sem sérült meg.
Az alkoholteszt körülbelül 1,5 ezrelékes véralkoholszintet mutatott nála.
Mekkora lehet a bírság?
A Wizz Air közlése szerint minden olyan költséget szeretne megtéríttetni a férfivel, amely miatta keletkezett.
Ide tartozhat többek között az extra üzemanyag költsége, a személyzet és az utasok esetleges szállása, a késés miatt fizetendő kártérítések, valamint a földi kiszolgálás díja.
Ezek költsége átlagosan 10-20 ezer euróra, vagyis 3,6 és 7,2 millió forint közötti összegre rúghatnak, de akár még ennél is lehetnek magasabbak.
A Wizz Air jelezte, hogy az ilyen esetekkel szemben zéró toleranciát alkalmaz, ezért jogi úton próbálja behajtani a felmerülő összeget a férfin.
A 19 éves férfi egyébként nem egyedül utazott, két kísérője szintén hangoskodott az út alatt, de ők maguktól felhagytak a tevékenységükkel, majd leszálltak a gépről.
A rendbontó azonban nem így tett, ezért a német légügyi szabályoknak megfelelően megkötözték.
Az aero.de szerint ezt akkor tehetik meg a szabályozás szerint, ha az illető másokat megtámad, esetleg kárt tesz a repülőgépben vagy annak berendezéseiben.
Kapcsolódó 184 millió euró kártérítést fizetett az utasainak a Wizz Air az elmúlt két évben A magyar gyökerű fapados légitársaság minden törölt járatra átlagosan 40 ezer eurót költött 2025 áprilisa és 2026 márciusa között.
The post Súlyos milliókat fizethet a Wizz Airnek a részeg utas, aki miatt kényszerleszállást hajtott végre egy járatuk first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.