Egy éve ilyenkor az egyik legolvasottabb cikkünk érdekes módon Hajdúböszörmény városának képviselő-testületi üléséről szólt.
Éppen a város földgázbeszerzésének csúszásáról vitatkoztak, amikor… Kapcsolódó „Hát ki vagy te, bassza meg?
Egy senki vagy” – osztotta ki a volt fideszes alpolgármester a képviselőtársát Eldurvult a vita a közbeszerzésekről a Hajdúböszörményben.
Egy évvel ezelőtt szóba került egy három évvel ezelőtt történt eset is: egy alkalmi munkavállalóként dolgozó borsodi férfi 2023 márciusában a munkáltatója által bérelt, kerepesi ingatlan kertjében felfigyelt egy földből kilátszódó műanyag zacskóra… Kapcsolódó Két éve aranyat és pénzt talált a földben, most börtön vár rá, pedig az édesapjának is adott a kincsből Örökösök örülnek.
Maradjunk még BAZ-megyében; egészen pontosan: Miskolcon.
Kapcsolódó Tömegverekedés tört ki Miskolc belvárosában Két társaság keveredett szóváltásba.
Sokakat érdekeltek a Sztárban Sztár All Stars adásában történtek is.
Kapcsolódó Vásáry André Liptai Claudiának üzent kiesése után: „Most már akkor elengedheti a seggét” A Sztárban Sztár All Stars versenyzője maga sem tudja, a zsűritagnak mi volt a baja vele.
És végül a tragikus eset : egy új-zélandi férfi, miután végzett a munkahelyén, hazatért és kinyitott egy doboz sört, amelyet a főnökétől kapott ajándékba.
Utána már nem sokáig volt életben.
Kapcsolódó Csak néhányat kortyolt a sörnek hitt italból a 21 éves férfi, aki belehalt a mérgezésbe Az italt ajándékba kapta a főnökétől.
The post Egy éve ilyenkor: néhányat kortyolt a sörnek hitt italból, belehalt first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.