Kedd délután megválasztották Baka Andrást Magyarország köztársasági elnökének, aki fél három előtt le is tette hivatali esküjét.
A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke – akit 2012-ben a Fidesz-kormány mozdított el a hivatalából – összesen 140 igen szavazattal lett államfő.
Baka András köztársasági elnöki jelölését szombaton jelentette be a Tisza frakció, a jogtudós pedig pár órával később jelezte is, hogy elfogadja a felkérést.
A keddi rendkívüli ülésen ő volt az egyetlen államfőjelölt, mivel a Fidesz bojkottálta a folyamatot, a Mi Hazánk pedig egyedül nem tudott jelöltet állítani, mivel a jelölés érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, azaz 40 képviselőnek az írásbeli ajánlása szükséges.
A Fidesz parlamenti frakciója a köztársasági elnök megválasztásán sem vett részt.
Az Alaptörvény tizenhetedik módosítása szerint Baka Andrást az új Alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb 5 évig tartó időtartamra választotta meg köztársasági elnöknek a képviselők kétharmados többsége.
Baka András a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba.
Az új államfő a parlamentben tartja első beszédét.
Szakértőink szerint ilyen államfő lehet Baka Andrásból , a Háromharmadban pedig arról beszéltünk, hogy miért épp ő lett a befutó.
The post Baka András első beszédét tartja first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.