A baloldal a politikában is radikális, erőszakos eszközökkel dolgozik – mondta Orbán Viktor hétfőn a Bayer-show-ban –, nem egyszerűen meg akarja nyerni a választási versenyt, de meg akarja szüntetni a versenytársait.

Nem legyőzni akarja a nemzeti oldalt, hanem leszámolni vele.

A baloldal mindig egypártrendszerben gondolkodott, most is ezt a célt követi.

Emlékezzünk csak!

Bár a második világháború utáni első választáson – 93 százalékos részvétel mellett! – a Független Kisgazdapárt elsöprő győzelmet aratott, a szovjet megszállók „ajánlására” koalíciókötésre kényszerült.

Ráadásul a koloncként rátukmált Magyar Kommunista Párt kulcstárcákat kapott, egyebek mellett a Belügyminisztériumot.

A folytatás ismert.

Az 1947-es előre hozott voksolás előtt az Országgyűlés – kommunista nyomásra – módosította a választójogi törvényt. (Számos jobboldali pártot fasisztának nyilvánítottak, tagjaikat megfosztották a szavazati joguktól; félmillió, jobboldalinak minősített állampolgárt pedig egyszerűen kihagytak a választói névjegyzékből.) Így aztán a „kékcédulás” referendumon már Rákosiék „győztek”.

Megkezdődhetett a többpártrendszer fölszámolása, hogy aztán nálunk is világra jöhessen a kommunizmus gnómja, a „népi demokrácia”.

Letartóztatások, koncepciós perek, ÁVH… (Ismerős?) Csakhogy ez Rákosi Mátyásnak sem jött be, pedig az ő parlamenti felszólalásait is majdnem akkora lelkesedéssel tapsolták meg a mamelukjai, mint most Magyar Péter gyanúsítottét – már a forradalom előszele elsöpörte a gonosz kopaszt, 1956 nyarán „megromlott egészségi állapotára tekintettel” felmentését kérte, majd sürgős „gyógykezelésre” a Szovjetunióba távozott.

Ahonnan már csak az urnája érkezett haza 1971-ben, titokban.

Pedig ő is hogy ünnepeltette, „lájkoltatta” magát a sajátjaival. (MNO)