Anthony Joshua drámai mérkőzésen tért vissza a ringbe: a korábbi kétszeres nehézsúlyú világbajnok ugyan már az első menetben kétszer is padlóra került, végül a második menetben kiütéssel győzött Szaúd-Arábiában.
A találkozó rémálomszerűen indult ‘AJ’ számára.
Prenga az első másodpercekben egy jobb felütéssel földre küldte a britet, aki felállt ugyan, de láthatóan bizonytalan volt, riválisa pedig a menet vége előtt ismét talált – ezúttal egy egyenessel.
A második menetben azonban teljesen megváltozott a mérkőzés képe.
Az abszolút favorit rendezte a sorait, egyre pontosabban használta a bal kezét, majd több kemény jobb egyenessel megingatta Prengát.
A brit végül két hatalmas jobbossal padlóra küldte ellenfelét, aki a köteleknek dőlt, és már nem tudta folytatni a küzdelmet, így a mérkőzésvezető leléptette.
ANTHONY JOSHUA KO KRISTIAN PRENGA in Round 2 #JoshuaPrenga pic.twitter.com/xQIGkZhsNt — HexArua (@Gigi_Phd) July 25, 2026 A győzelem után Joshua ismét Tyson Fury felé küldött üzenetet. „Hol van most?
Ennek a történetnek is két oldala van: tűz és tisztelet.
Tisztelem mindazt, amit elért.
Itt tartunk.” Bár sokan arra számítottak, hogy a mérkőzés után hivatalosan is bejelentik a Joshua–Fury összecsapást, erre végül nem került sor.
Fury nem jelent meg a ringben, így továbbra sem ismert a novemberre tervezett szuperrangadó pontos időpontja, és helyszíne.
A „Cigánykirály” egy nappal korábban Thaiföldön győzte le Mariusz Wachot.
Anthony Joshua megrendítő sorokkal búcsúzott elhunyt barátaitól Joshua számára különösen érzelmes volt a visszatérés, hiszen mindössze hét hónappal ezelőtt súlyos autóbalesetben elveszítette két közeli barátját , Sina Ghamit és Latif „Latz” Ayodelét.
A harcos a mérkőzés előtt arról beszélt, hogy a boksz adott neki új célt a tragédia feldolgozásában, a ring vásznán pedig barátai neve is helyet kapott, akik családjáról továbbra is gondoskodni szeretne.
A meccs után Joshua könnyek között emlékezett barátaira „Ez több volt, mint ütőerő.
Ez a lélek volt – Latz és Sina.
Még beszélni is fáj erről.
A testvéreim voltak.” Promótere, Eddie Hearn szerint a bokszoló olyan időszakon ment keresztül, amit kívülállóként szinte lehetetlen megérteni.
Az első menetben azt mondtam: túl korán tértünk vissza.
Szüksége volt a bokszra ahhoz, hogy ezt feldolgozza.
Az edzőtábor segített neki abban, hogy a gyász közepette is valamire összpontosítani tudjon” – mondta Hearn.
A Tyson Fury elleni szupercsata hivatalos bejelentésére még várni kell, de a drámai győzelem után minden adott ahhoz, hogy a bokszvilág egyik legjobban várt összecsapása végre valósággá váljon.
A Joshua 20 másodperc után padlót fogott, majd kiütéssel nyert – jöhet a Tyson Fury elleni álomcsata? bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.