A bíróság munkáját jelenleg irányító bírónő bejelentette: a jogszabályok szerinti tizenöt fős létszám helyett mindössze tizenkét emberrel is működőképes a testület.
Anna Korwin-Piotrowska a döntést azzal indokolta, hogy a testület elnökét, Bogdan Święczkowskit és helyettesét, Bartłomieja Sochańskit egyszerűen felmentették a munkavégzés alól, így ők nem vehettek részt az ülésen.
Egy harmadik bírót, Jarosław Wyrembakot pedig a megválasztása során felmerülő, állítólagos eljárási hibákra hivatkozva zártak ki a szavazásból.
A határozatképesség megállapításának szükségességét a testület 2027-es költségvetési terveinek elfogadásával indokolták.
A lengyel alkotmánybíróság működéséről szóló szabályozás szerint a határozatképességhez az összes bíró kétharmadának jelenléte szükséges, a kizárások után jelen lévő nyolc bírót ez azonban nem érdekelte.
Anna Korwin-Piotrowska közölte: a bíróság feladatai között szerepel a felfüggesztett vezetők elleni fegyelmi eljárások előkészítése is.
A helyzet előzménye, hogy a bírónőt a jelenlegi parlamenti többség által megválasztott bírák tették meg a testület ideiglenes vezetőjének.
Anna Korwin-Piotrowska ezt követően azonnal elrendelte a konzervatív bírósági elnök és helyettese munkavégzésének felfüggesztését – írja az Onet. (Demokrata)

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.