Pócs János és több fideszes képviselő Magyar Péter-bingóval érkezett az ülésre.
A kép alapján a miniszterelnök napirend előtti felszólalása alatt ikszelgetik az elhangzott témákat.
Magyar Péter a felszólalásában emlékeztetett, hogy napra pontosan hat hónappal ezelőtt zajlott le az országgyűlési választás.
A miniszterelnök javarészt a Fidesz-KDNP kormánnyal foglalkozott a beszédében, azt állítva, hogy földbe állították a gazdaságot, elszegényítettek szinte mindenkit a saját oligarcháin kívül, megsértettek minden társadalmi csoportot, valamint cserben hagytak minden ágazatot és települést.
Magyar szerint több mint rendszerváltás, ami április 12-én történt.
A miniszterelnök azt ígéri, kormányuk minden állami és minisztériumi költést kétszer, „de leginkább négyszer” megvizsgál.
Az Orbán-kormány által kiválasztott vállalkozók, politikai kapcsolatokból élő üzletemberek és az oligarchák helyett a magyar kis- és középvállalkozói (kkv) szektor megerősítésére koncentrálnak, miután az előző kormány tetszhalott állapotba juttatta a gazdaságot.
Szerinte átlátható szabályok kellenek, és az, hogy meghallják a magyar vállalkozók hangját, anélkül, hogy rángatnák a kormányt a gazdaság vezetésében.
Magyar Péter bejelentette: jövő héten közzéteszik a 2027-es költségvetést.
A cél egyértelmű és világos: az igazságosság és a fejlődés költségvetését összeállítani.
Azon dolgozunk, hogy több jusson sokaknak, mindenkinek legyen esélye a boldogulásra, a legkisebb faluban, a falu végén lévő vályogházban is – mondta a kormányfő, hozzátéve: a nyugdíjasoknak, a családoknak, a fiataloknak és a vállalkozóknak is segítséget nyújtanának, de nem tudnak és nem is szeretnének osztogatni, nincsenek kegyeltjeik, nem választják ketté az országot olyanokra, akiknek mindent megadnak és olyanokra, akiknek semmit. „Fegyelmezett, stabil és fenntartható költségvetésen dolgozunk, mert az Orbán-kormány majdnem gazdasági és pénzügyi csődbe sodorta az országot rekordhiánnyal, elhazudott költségvetési tételekkel, ipari méretű lopással, felelőtlenséggel és dilettantizmussal” – fogalmazott a miniszterelnök, azt ígérve, hogy spórolnak az állam működésén.
Magyar Péter több konkrét tervüket is megemlítette: Wekerle Sándor lakhatási program, vízmegtartási program, Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv.
Bingó! – kiabálta be Pócs János, aki a miniszterelnök beszéde alatt lelkesen töltötte a Magyar Péter-bingót.
Az ellenzéknek Forsthoffer Ágnes házelnök Magyar Péter felszólalása után azt mondta, többen úgy érzik, hogy a magyar választók „bingózásra adtak nekik felhatalmazást”, majd jó játékot kívánt nekik.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.