A kalapácsvető Halász Bence hatalmas eredménynek és áttörésnek nevezte, hogy a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon megszerezte első aranyérmét felnőtt világversenyen , mindezt úgy, hogy közben megdöntötte a magyar rekordot.
Halász Bence az M4 Sportnak elmondta : csodásan érzi magát, az eredményével pedig még saját magát is meglepte.
Kiemelte: idén az edzéseken nem ért el olyan eredményeket, mint tavaly, most viszont végre kijött az elvégzett munka mennyisége és minősége, amit edzőivel közösen beleraktak.
Leírhatatlan érzés, és hat centiméterrel a magyar csúcs felett dobtam.
Ez hatalmas eredmény és áttörés számomra.
Elmondhatatlanul boldog vagyok – nyilatkozta.
Halász Bence kiemelte: az ideihez hasonló stabil szezonból lehet azt a fajta versenyzést előhozni, ami az Eb-döntőben is jellemezte a teljesítményét.
Mindig van benne egy kis hiányérzet, de ebben most nem volt több „Egy verseny kivételével 80 méter felett dobtam idén, és ha ezt a stabilitást bármikor elő tudom venni a fiókból, akkor azzal ilyen jól lehet versenyezni” – közölte a szombathelyi atléta.
Elmondta: bármelyik korábbi versenyét követően ő és edzői is úgy érezték, hogy maradt benne centiméter vagy akár méter is, ellenben most egyáltalán nincs ilyen érzése.
Ez most a száz százalék volt tőlem, ebben most nem volt több – közölte.
Halász Bence elmondta: december 24-én vagy éppen augusztus 20-án, akár mínusz 20 Celsius-fokban, vagy éppen plusz 40-ben, mint az elmúlt napokban, a szakmai stábja segítségével ő a nehéz körülményekre is készül. „Most a dobókör nem volt a legideálisabb, de miután minden időben és körülmények között edzünk, az a segítségemre van, hogy a versenyen meg tudjak birkózni a váratlan kihívásokkal” – mondta Halász Bence.
Hozzátette: a győzelem mellett nagy öröm számára, hogy kis egyesület képviseletében ért el nagy eredményt, valamint arra is büszke, hogy a magyar kalapácsvető hagyományok tovább élnek.
Itt kiemelte fiatal honfitársa, Szabados Ármin bravúros döntőbe jutását.
A Dobó SE klasszisa a magyar atlétika 19.
Európa-bajnoki címét szerezte meg, és a 84,25 méteres világranglista-első eredményével megdöntötte egyéni csúcsát (korábbi: 83,18 m), valamint a 84,19 méteres országos rekordot is, amit Szabados edzője, Annus Adrián tartott 2003 óta.
Németh Zsolt tanítványa nyolcadik világversenyes érmét szerezte, viszont most először tudott aranyat nyerni.
Kapcsolódó Molnár Attila: Tét?
Hagyjál már!
Mindig nagy a tét, hát ezért vagyunk!
Emlékezetes nyilatkozatot adott az atléta.
The post „Elmondhatatlanul boldog vagyok” – Halász Bence saját magát is meglepte Eb-aranyat érő dobásával first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.