A jászberényi születésű futballista korábban Dunaszerdahelyen és az olasz SPAL csapatában szerepelt.
Pályafutása eddigi legnagyobb sikerét a tavasszal megnyert bajnoki cím jelenti, majd június 5-én a Finnország ellen 2–1-re megnyert barátságos mérkőzésen bemutatkozott a magyar válogatottban. „Nagyon jó évet zártam, eddigi karrierem legjobbját.
Hét év után letaszítottuk a Ferencvárost a trónról, én pedig debütálhattam a válogatottban” – nyilatkozta Csinger.
Hozzátette, ez volt számára a tökéletes pillanat, hogy megtegye a következő lépést a karrierjében.
A holland élvonalat érdekes bajnokságnak tartja, az FC Groningent pedig olyan klubnak, amely lehetőséget ad a tehetségeknek a fejlődésre.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon FC Groningen (@fcgroningen) által megosztott bejegyzés „Bár már van némi tapasztalatom, még mindig sokat tanulhatok, ezért is örülök, hogy itt lehetek” – mondta.
Csinger odavan a hangulatért A Groningen az előző idényben kilencedik lett az Eredivisieben, a mostani szezont pedig az Utrecht 2-1-es legyőzésével kezdte. „Attól a pillanattól kezdve, hogy hallottam az FC Groningen érdeklődéséről, elkezdtem jobban utánajárni a klubnak és videókat nézegettem.
Természetesen a múlt hétvégi győzelemről is értesültem, és láttam, micsoda fantasztikus hangulat uralkodott a stadionban.
A szurkolók lelkesedése óriási.
Alig várom, hogy megismerjem a csapattársaimat és kapcsolatba léphessek a drukkerekkel – nyilatkozta a klub honlapján Csinger.
Szétszedik a bajnokcsapatot Az ETO a nyáron két kulcsemberét már elveszítette, Olekszandr Piscsur ugyanis a spanyol Gironához, míg Vitális Milán a görög AEK Athénhoz szerződött .
De a hírek szerint vannak érdeklődők Tóth Rajmund , Schön Szabolcs és világbajnokságon gólt szerző algériai Nadir Benbuali iránt is.
Kapcsolódó Edzője szerint is nagy leckét kapott a magyar bajnok ETO FC A győriek hazai pályán, egy lett csapat ellen estek ki a Konferencia Liga seléejtezőjéből.
The post Szétszedik a bajnokcsapatot: Csinger Hollandiában folytatja first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.