Komoly felháborodást keltett Martha Stewart Halloweenkor: a multimilliomos életmódguru sajátos jelmezválasztásával verte ki sokaknál a biztosítékot.
Stewart Instagramra töltött fel egy képet magáról: ezen szakadt ruhákban, koszos arccal pózol egy táblával a kezében, amelyen az „éhes vagyok, segíts” felirat szerepel.
A posztban egyébként saját márkájának új gyertyakollekcióját promózta.
A felháborodott kommentelők miatt Stewart nem sokkal később letörölte a fotót, és a Page Sixnek eljuttatott közleményében bocsánatot kért.
Letaglózott, hogy a Halloween-jelmezemmel – amelynek célja az volt, hogy felhívjam a figyelmet a hajléktalanság nagyon fontos témájára – megbántottam embereket, ami sosem állt szándékomban.
A hajléktalanság továbbra is Amerika egyik legnagyobb kihívása és folyamatban lévő válsága, amit a szívemen viselek, és amellyel kapcsolatban jelentős időt és energiát fordítottam olyan jótékonysági szervezetek támogatására, amelyek ezzel a társadalmi járvánnyal küzdenek – írta.
Néhány órával később Instagram-oldalán közzétett egy második bocsánatkérést , amelyben azt írta, Nehéz beismerni, ha az ember igazán nagyot hibázott.
A korábbi nyilatkozatom nem volt elég.
Tudom, hogy sokan küzdenek anyagi nehézségekkel.
Az, hogy olyan jelmezt vettem fel, amilyet, érzéketlen dolog volt, és egyáltalán nem vicces.
Nagyon sajnálom – áll a második bocsánatkérésben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon Pop Faction – Jasmine Anomnachi (@popfaction) által megosztott bejegyzés Nem az ő Halloween-jelmeze az egyetlen, amelyről idén beszámoltak a lapok: Heidi Klum gigantikus kézként keltett feltűnést , Donald Trump pedig azzal, hogy önmagának öltözött .
The post Martha Stewart hajléktalannak öltözött Halloweenkor, azóta nem győz elnézést kérni first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.