Az elődöntők rendkívül izgalmas és felettébb kiszámíthatatlan párosításai után, ha lehet, még egyedibb döntő következett: Spanyolország és Argentína barátságos meccset is legutóbb nyolc évvel ezelőtt játszott egymással.

Tétmeccsen pedig eddig egyetlen egyszer, még az 1966-os világbajnokság csoportkörében találkoztak.

Míg a média leginkább Lionel Messi és Lamine Yamal találkozásától, na meg a fürdőkádas sztoritól volt hangos , addig az elemzők leginkább azt találgatták: mégis mivel tudna Argentína egyáltalán meccsben maradni a hihetetlenül domináns, az egész mezőnyön mindössze egy kapott góllal átmasírozó spanyolokkal szemben?

Az argentinok kezdőjében ennek megfelelően két fő változás volt a korábbiakhoz képest: Emiliano Martínez kapus előtt – Molina helyett – Montiel kezdett jobbhátvédben Romero , Lisandro Martínez és Tagliafico mellett.

A középpályán Enzo Fernandez nem a rombusz csúcsán, hanem az alján kapott szerepet, De Paul és Mac Allister mellé pedig Nicolas González került a kezdőbe, aki főleg a mélységi indulást kereste Messi és Julián Alvarez mögött.

A spanyolok eközben a gálakezdőjükkel állhattak fel : Unai Simón kapus előtt ezúttal is Porro , Cubarsí , Laporte és Cucurella kapott helyet, Rodri mellé megint nem Pedri , hanem Fabian Ruiz került be, a vonalak között pedig Lamine Yamal , Olmo és Baena támogatta Oyarzabal csatárjátékát.

Mint egymeccses kieséses vb-csatákon eddig is oly sokszor, most is az egyik legfontosabb kérdés az volt: ki fogja birtokolni a labdát?

És miért a spanyolok?

Carl Recine/Getty Images Rodrit üldözik az argentin játékosok.

Nehezen volt ugyanis elképzelhető, labda nélkül az argentin válogatott hogyan tudná megállítani az egész vébén óramű pontossággal passzolgató, és a játék ritmusát kitűnően kontrolláló spanyolokat.

Mint látni fogjuk, ez gyakorlatilag a meccs első percétől majdnem az utolsóig be is igazolódott.

The post Rombusz helyett antifutball: Argentína vereségre volt ítélve a vb-döntőn first appeared on 24.hu .