Két héttel a szász-anhalti tartományi választás után szeptember 20-án újabb két tartományi választást Németországban, ezúttal Berlinben, valamint Mecklenburg-Elő-Pomerániában.
A szavazóurnákat délután hat órakor zárták, ekkor hozták nyilvánosságra a nap folyamán készített exit pollt.
Ez alapján így szavazhattak a berliniek: szélsőbaloldali die Linke – 24,5 százalék; kereszténydemokrata-jobbközép CDU – 20 százalék; jobboldali Alternative für Deutschland (AfD) – 16 százalék; ökobaloldali Zöldek – 15 százalék; szociáldemokrata SPD – 12 százalék; szélsőbaloldali, szociálisan konzervatív BSW – 5 százalék.
Míg Mecklenburg-Elő-Pomerániában az alábbi módon szavazhattak: jobboldali AfD – 37 százalék; szociáldemokrata SPD – 35,5 százalék; szélsőbaloldali die Linke – 7,5 százalék; jobbközép-kereszténydemokrata CDU – 5,5 százalék; ökobaloldali Zöldek – 5,5 százalék; szélsőbaloldali, szociálisan konzervatív BSW – 5 százalék.
Az exit pollok alapján nem lehet túl bizakodó a CDU pártelnöke, egyben Németország kancellárja, Friedrich Merz.
Míg Berlinben elveszítették a polgármesteri széket, addig Mecklenburg-Elő-Pomerániában a párt történetének legrosszabb tartományi eredményét érhették el, hiszen az exit poll alapján csak fél százalékkal ugorhatták meg az ötszázalékos bejutási küszöböt.
Germany, Infratest dimap exit poll: Berlin regional parliament election LINKE (LEFT): 24.5% (+12.3) CDU (EPP): 20.0% (-8.2) AfD (ESN): 16.0% (+6.9) GRÜNE (Greens/EFA): 15.0% (-3.4) SPD (S&D): 12.0% (-6.4) BSW (NI): 5.0% (+5.0) FDP (RE): 2.5% (-2.1) +/- vs.
Last election result… pic.twitter.com/iL4cTfx71p — Europe Elects (@EuropeElects) September 20, 2026 Germany, infratest dimap exit poll: Others: 2.8% Mecklenburg-Vorpommern regional election AfD (ESN): 37.0% (+20.3) SPD (S&D): 35.5% (-4.1) LINKE (LEFT): 7.5% (-2.4) CDU (EPP): 5.5% (-7.8) GRÜNE (Greens/EFA): 5.5% (-0.8) BSW (NI): 5.0% (+5.0) FDP (RE): 1.2% (-4.6) +/- vs.
Last… pic.twitter.com/rLn4zbqeEh — Europe Elects (@EuropeElects) September 20, 2026

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.