Egy nyári pihenő után „Ne féljetek! 2.0 – Működő Szeretetország” című eseménnyel tért vissza a civil fideszes tüntetés-sorozat, amelyet néhány régi motoros influenszer társaságában új generációs jobboldali szereplők indítottak a kétharmados választási vereség utáni útkeresés jegyében. (A címben több csavart rejtettek el: első fele II.
János Pál pápa hívekhez intézett híres felszólítását idézi, amit Magyar Péter kampányjelszóként használt, második része a Tisza Párt pártszlogenjének összevonása.) „Nem tetszik a rendszer?
Nem vagy egyedül!”, és „Mutassuk meg, milyen egy működő, tiszta közösség ereje” – ilyen felütésekkel hívták a szimpatizánsokat szombat este a Kossuth Lajos térre a szervezők.
A rendezvény célját – az ilyenkor megszokott követelésekhez képest kevésbé konkrét módon – abban nevezték meg, hogy „ideje a tettek mezejére lépni, és közösen megvitatni, merre tart Magyarország!”.
El a kezekkel az MCC-től! – írta egy idős úr transzparense. „Ebben minden benne van” – válaszolta egy másik idős úr a kezében tartott táblára mutatva a kérdésére, miért érezte fontosnak, hogy részt vegyen.
A táblán a következő felirat állt: „Alaptörvény II. cikk: Az emberi méltóság sérthetetlen.– Egy harmadik férfi a miniszterelnök által csak „Császár elvtársként” emlegetett Császár Attila riporternek követelt igazságot, akit még júliusban biztonsági őrökkel vezetettek ki a közmédia épületéből.
Szajki Bálint / 24.hu Bár az este házigazdája Renge Zsolt korábbi fővárosi Fidelitas-vezető volt, és a felszólalók nagyjából felét is fiatal fideszesek közül választották, a szervezőknek elsősorban a volt kormánypárt magbázisához tartozó idősebbeket sikerült szombaton az utcára vinniük.
Az Országház lépcsője előtt felállított színpadot az első nagyjából három sor szorosabban vette körbe, mögöttük azonban már csak szellősen álltak a tér középső szeletének többi részén.
A közönségben egy úr a szalmakalapjába húzott Szent Korona replikával tűnt ki, de voltak más érdekes megoldások is: egy férfi a fiával a híres ellenzéki O1G-szimbólum mintájára készült MP1B-logós pólóban érkezett.
Azt nem akarta elárulni, hogy mit jelent a felirat, azt mondta, inkább a képzelőerőnkre bízza.
The post „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyarszívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.