„Ha egyszer vállalja, meghal a csapatért” – Interjú Selmeci Attilával, Milák Kristóf korábbi edzőjével
Az Európa-bajnokság talán legnagyobb történetét Milák Kristóf írta: 100 pillangón három századdal maradt el a világcsúcstól, 100 gyorson országos csúccsal lett bronzérmes, majd a 4×100-as gyorsváltó döntőjében az utolsó emberként 46,29-es repülőrajtos részidővel hozta be az első helyre a magyar csapatot. Korábbi edzője, a vele olimpiai aranyat nyert Selmeci Attila szerint a fordulat nem véletlen: Milák önbizalma visszatért, és szakmailag is új útra lépett. A Magyar Úszó Szövetség szakmai vezetőjét arról kérdeztük, meddig juthat még a magyar klasszis.
Népszava 1 perc olvasás
Az Európa-bajnokság talán legnagyobb történetét Milák Kristóf írta: 100 pillangón három századdal maradt el a világcsúcstól, 100 gyorson országos csúccsal lett bronzérmes, majd a 4×100-as gyorsváltó döntőjében az utolsó emberként 46,29-es repülőrajtos részidővel hozta be az első helyre a magyar csapatot.
Korábbi edzője, a vele olimpiai aranyat nyert Selmeci Attila szerint a fordulat nem véletlen: Milák önbizalma visszatért, és szakmailag is új útra lépett.
A Magyar Úszó Szövetség szakmai vezetőjét arról kérdeztük, meddig juthat még a magyar klasszis.
Eredeti közlés
Olvasd el a teljes cikket a(z) Népszava oldalán
A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.