
Súlyos veszteségekről számolt be Moszkva, Donald Trump szerint közel lehet a háború lezárása
Az Index összefoglalója az orosz–ukrán háború pénteki eseményeiről.
Az USA elnökválasztása, kormányzata és belpolitikai eseményei. (25 cikk)

Az Index összefoglalója az orosz–ukrán háború pénteki eseményeiről.
Törökország az árak közötti különbség miatt csökkenti az orosz gázvásárlásait, és növeli az Egyesült Államokból származó importot, de Ankara nem tervezi, hogy leállítsa a kereskedelmet Moszkvával – nyilatkozta Alparslan Bayraktar energiaügyi miniszter a Türkiye Today portál szerint. „Ez nem politikai kérdés, hanem az árról van szó. Oroszország nagyon drága” – mondta Bayraktar. „A gáz rendkívül […]
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke közölte, hogy telefonos tárgyalásokat folytatott az ukrajnai konfliktus rendezéséről, és november 7-én folytatja azokat. Szavai szerint mindkét fél kifejezte a béke megkötésére irányuló szándékát. „Ma telefonbeszélgetéseket folytattam, holnapra pedig továbbiakat tervezünk. Hétfőn és kedden találkozókra kerül sor, a felek megoldást szeretnének elérni” – mondta Trump újságíróknak adott nyilatkozatában Floridában. […]

A háború lezárásával erősíthetné politikai örökségét

Peszkov pozitívan értékelte az orosz delegáció washingtoni találkozóját az amerikai elnök feleségével

A hamarosan demokrata többségű törvényhozás otthon jobban, a külpolitikában kevésbé korlátozhatja az elnököt. Trumpot ismerve nehéz megjósolni, milyen irányt követ majd, de a történelmi példák alapján is jöhet további eszkaláció Iránban. Az feltételezhető, hogy az iráni, a kínai és az orosz vezetés lehetőséget lát a helyzetben, Izraelnek pedig nehezebb dolga lehet. Felkészül: Kuba.
Az Egyesült Államokban az idén eddig több mint 5000 kanyarós esetet regisztráltak, ami a hivatalos, pénteken közzétett adatok szerint az elmúlt 35 év legmagasabb éves száma.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön műemlékvédelmi területté nyilvánította az általa felújított Ovális Irodát - számolt be a BBC .

A Demokrata Párt térnyerésével kilátásba helyeződött, hogy véget ér a tech-szektor, de legfőképpen az AI-cégek vadnyugati szabályozatlansága, aggodalomra sarkallva a befektetőket. A részvények bezuhanása számos vállalat és milliárdos vagyonát csapolta meg.

Donald Trump amerikai elnök nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát és a Kabinetszobát, hogy megakadályozza azok későbbi átalakítását.

Az elnök mindkét személyt dicsérte.

A first lady közbenjárásával több száz civilt menekítettek ki a frontvonal menti Oleskiből.

Donald Trump a Truth Socialön jelentette be, hogy november 9-ei hatállyal lecseréli a kabinetfőnökét. Susie Wiles helyére Stephen Miller eddigi kabinetfőnök-helyettes lép. Az amerikai elnök azt írta, Wiles a „Trump politikai csapatban” folytatja. A 40 éves Stephen Miller a legnagyobb hatalmú meg nem választott ember az Egyesült Államokban. Kulcsszerepe volt abban, hogy a bevándorlásellenesség legyen Trump egyik fő témája. Miller az elnök odaadó híve, akiben Trump száz százalékig megbízik, cserébe ő formálhatja a kormányzat stratégiáját. A második Trump-elnökség összes vitatott intézkedése így …

Az elnök régi bizalmasa, Stephen Miller veszi át Susie Wiles helyét.

Távozik Susie Wiles, a Fehér Ház kabinetfőnöke, a poszton pedig helyettese, Stephen Miller követi - jelentette be pénteken Donald Trump amerikai elnök. A személyi változásra azt követően kerül sor, hogy a republikánusok súlyos vereséget szenvedtek a keddi félidős választásokon.

Két cikluson keresztül Nyugat-Virginia kormányzója volt, majd demokrata szenátorként politizált.

Az elnököt a párizsi diadalív ihlette meg, de ő sokkal nagyobbat akar. Csakhogy az elképzelés jogi kérdéseket is felvet, ezért egy szövetségi bíró egyelőre leállította a projektet.

Trump azt mondta, „ha bárki például négyzet formájúvá alakítaná, azt a kongresszusnak kell majd engedélyeznie”. The post Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát first appeared on 24.hu .
Európában már létezik egy, a NATO és az Európai Unió részvételével működő biztonsági rendszer – jelentette ki Kaja Kallas, az EU külügyi főképviselője. Kallas a lengyel külügyminiszterrel, Radosław Sikorskival, valamint az ukrán külügyminiszterrel, Andrij Szibihával tartott sajtótájékoztatón szólalt fel, amelyet a YouTube-on is közvetítettek. „Szeretnék kiemelni egy alapelvi szempontot. Már létezik európai biztonsági rendszerünk. A […]

A párton belüli aggodalmak túlmutatnak a háborún

Erről is vitáztunk a Klasszis Média szubjektív műsora, az Ez Viszont Privát 125. adásában.

A telefonbeszélgetésre az Abu-Dzabiban tervezett tárgyalások előkészítése során került sor
A jelek szerint valami nagyon megváltozott Amerikában Trump beiktatása óta, nyerőemberből kerékkötő lett az elnök. Mi várható a következő két évben?

Adok, de kapok? Mi marad a családi kasszában? A költségvetés újabb veszteseiről beszélget az Ár-Adásban, a Demokrata gazdasági podcastjában Szarka Sándor és Koncz Zsófia, korábbi családügyi államtitkár, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Az ukrán vezetés az apadó támogatások újraindulását várja, de az elemzők hűtik a kedélyeket