
Agyonlőtték a férfit, aki a Brooklyn hídon késsel támadt rendőrökre és bombával fenyegetőzött
Egy órán keresztül próbáltak szót érteni vele.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (15 cikk)

Egy órán keresztül próbáltak szót érteni vele.
Hajnalban riasztották a rendőröket a világ egyik leghíresebb hídjához, mert egy férfi felmászott annak kábeleire. A New York-i Brooklyn hídnál az elkövető bombával fenyegetőzött, majd késsel a kezében indult meg az egyenruhások felé, akik hevederekkel rögzítették magukat a magasban. Az eset végül tragédiába torkollott, a támadót az egyik rendőr lelőtte. A férfit a kórházba szállítása után halottnak nyilvánították.

A férfi egy ponton kést rántott, és a rendőrök felé nyújtotta. A férfi halálát a kórházban állapították meg.
Pár nappal azután, hogy hasonló eset történt a Times Square-en, de őt egy késsel hadonászó nő meg is ölt egy embert.
David Harbour egykor egy több mint kétmilliárd forintot érő brooklyni luxusotthonban élt, most mégis élesen bírálta a kapitalizmust. A Stranger Things sztárja szerint a társadalom túl nagy jelentőséget tulajdonít a pénznek, miközben az emberek egyre inkább elszigetelődnek egymástól.

A fotók azután kerültek ki, hogy Donald Trump rátette a kezét 65 milliárd hordónyi venezuelai nyersolajra.

A tavalyi brooklyni kitérőt követően egy jól ismert zöldövezetet fognak bevenni a The Division ügynökei legközelebb.
A Red Horizonban a Cleaners nevű frakció jelenti a legnagyobb fenyegetést, akik a brooklyni csata után Washington felé veszik az útjukat, és mindent felégetnek maguk előtt.

Stabil állóháborúra rendezkedett be.

Végül is "csak" 32 évbe tellett. A Végre elismerték: antiszemita terrortámadás volt a Brooklyn hídnál meggyilkolt jesivanövendék elleni merénylet bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.


David és Victoria Beckham legidősebb fiának és feleségének rossz emlékei vannak a 2022-es ceremóniáról

Órákon át próbálták lebeszélni.
Csak a Wrexham elleni mérkőzés kezdőrúgása előtt pár órával érkezik meg a Liverpool New Yorkba, miután a korábbi járatukat törölni kellett a zivatarok és heves esőzések miatt. Így a brooklyni mezbemutatón sem tudtak megjelenni a játékosok, s legendák ugrottak be a helyükre. Jó hírt is kaptak a liverpooli szurkolók: három világbajnoki résztvevő labdarúgó is csatlakozott a kerethez.

Brooklynban heves viharok, Venezuelában pusztító földrengés volt. The post Alacsony dunai vízállás, francia erdőtűz, pakisztáni hőhullám a hét képein first appeared on 24.hu .