Intézet

Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (28 cikk)

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?
KülföldInfostart

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.

Most derült ki, hogy a Partizán egyik műsorvezetője titokban Lázár János tárcájának is számlázott
GazdaságMedia1

Most derült ki, hogy a Partizán egyik műsorvezetője titokban Lázár János tárcájának is számlázott

Elbocsátották a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának kinevezett Feledy Botondot, miután a Telex rákérdezett a Külügyminisztériumban arra, tudtak-e arról, hogy Feledy cége, a Red Snow Publishing and Consulting VOF Lázár János tárcájának is szolgáltatásokat nyújtott. Mindez azért is érdekes, mivel Feledy, miközben cége jelentős közpénzekben részesedett, a Partizán egyik műsorvezetője is volt. Gulyás Márton, a Partizán alapítója azt állítja, nem tudtak Feledy vállalkozásának szerződéséről és a minisztériumi munkát összeférhetetlennek tartják a partizános egykori tevékenységével. Feledy szeri…

Magyar Péter ismét megszólalt Feledy Péter felmentéséről: nem kizáró ok, ha valaki fideszes volt
BelföldEconomx

Magyar Péter ismét megszólalt Feledy Péter felmentéséről: nem kizáró ok, ha valaki fideszes volt

A miniszterelnök részletesen megindokolta, miért kellett távoznia Feledy Botondnak, a Magyar Külügyi Intézet vezetőjének. A kormányfő szerint a döntés hátterében 84 millió forintnyi, Lázár Jánoshoz köthető közpénzes megbízás áll, amelyről a vezető nem számolt be a kinevezésekor. Magyar Péter azt is világossá tette, hogy a jövőben sem tesznek kivételt az ilyen ügyekben.

Felvásárlások, nyertes per, szerb bankcsőd: van minden a Raiffeisen gyorsjelentésében, de a bank szépen nőtt
KülföldPortfolio

Felvásárlások, nyertes per, szerb bankcsőd: van minden a Raiffeisen gyorsjelentésében, de a bank szépen nőtt

Az egy évvel korábbihoz képest tíz százalékkal, 1,127 milliárd euróra növelte az oroszországi érdekeltség nélkül számolt konszolidált nyereségét a Raiffeisen Bank International (RBI) 2026 első kilenc hónapjában. A pénzintézet a harmadik negyedévet az előző kettőnél alacsonyabb, 382 millió eurós teljes profittal, viszont történelmi mélyponton lévő nemteljesítő hitelállománnyal zárta, eközben lezárta a romániai Garanti BBVA felvásárlását, továbbá jelentős előrelépést ért el az Addiko Bank megszerzésében és a Rasperia elleni kártérítési perben is.

Tisza-kormány: egyre nagyobb a botrány Feledy kirúgása miatt, államosításról döntött a kormány
GazdaságPortfolio

Tisza-kormány: egyre nagyobb a botrány Feledy kirúgása miatt, államosításról döntött a kormány

Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot is a Magyar Külügyi Intézet éléről, mert a kormány állítása szerint kinevezésekor nem számolt be arról, hogy belga cégén keresztül mintegy 84 millió forintot kapott Lázár János minisztériumától. Magyar Péter miniszterelnök jelezte, hogy más intézményeknél is zajlanak vizsgálatok, amelyek akár feljel…

Magyar Péter kimondta, mi volt a baj Feledy Botond kinevezésével
BelföldInfostart

Magyar Péter kimondta, mi volt a baj Feledy Botond kinevezésével

Feledy Botond menesztése nehéz döntés volt, mert a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatója mindenki által elismerten jó szakember, ugyanakkor gyorsan meghozták a döntést – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden reggel. A rendszerváltás után nem tölthet be senki vezetői pozíciót a Tisza-kormány alatt, aki eltitkolja, hogy az előző kormánytól közpénzt kapott – jelentette ki.

BlikkBelföld
BelföldBlikk

Magyar Péter Feledy Botond menesztéséről: "A jövőben sem tennénk másként. Én biztos nem”

Magyar Péter miniszterelnök külön Facebook-bejegyzésben indokolta meg Feledy Botond, a Magyar Külügyi Intézet korábbi vezérigazgatójának menesztését. A kormányfő szerint nem az jelentett problémát, hogy a külpolitikai szakértő korábban az Orbán-kormánynak dolgozott, hanem az, hogy – állítása szerint – eltitkolta a Lázár János vezette minisztériumtól kapott, összesen 84 millió forintos megbízását. Magyar azt is elárulta, hogy Feledynek felajánlották a lemondás lehetőségét, ám ő nem élt vele.

Nyilvánosan üzent egymásnak Magyar Péter és Feledy Botond
BelföldInfostart

Nyilvánosan üzent egymásnak Magyar Péter és Feledy Botond

Azonnali hatállyal megszünteti Feledy Botondnak, a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának megbízatását – közölte Velkey György László, a tárca parlamenti államtitkára hétfő este. Erre reagálva Feledy Botond közölte: cégének az Építési és Közlekedési Minisztériummal volt szerződése. Leszögezte ugyanakkor, ügyfelei soha nem befolyásolták a véleményét. A bejegyzéshez a miniszterelnök is fűzött megjegyzést.

Újabb részleteket árult el Feledy Botond kirúgásáról Magyar Péter
GazdaságPortfolio

Újabb részleteket árult el Feledy Botond kirúgásáról Magyar Péter

Hosszú Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter miniszterelnök Feledy Botond menesztésére. A kormányfő szerint a Magyar Külügyi Intézet korábbi vezetőjének nem a fideszes múltja vagy a korábbi kormányzati megbízásai jelentettek problémát, hanem az, hogy ezekről nem számolt be a kinevezésekor. Magyar Péter az átvilágítással kapcsolatos kritikákra is válaszolt, és jelezte, hogy más intézményeknél is zajlanak vizsgálatok, amelyek akár feljelentésekhez is vezethetnek.

BlikkBelföld
BelföldBlikk

Török Gábor és Rétvári Bence is reagált Feledy Botond menesztésére: „Azért ez nem kis bravúr”

Török Gábor politikai elemző és Rétvári Bence KDNP-s frakcióvezető is reagált Feledy Botond, a Magyar Külügyi Intézet menesztett vezérigazgatójának ügyére. Előbbi figyelemre méltónak nevezte, hogy Feledy egyszerre dolgozott az Orbán-kormánynak és a Tiszának, míg utóbbi azt vetette fel, hogy a jelenlegi kormány több tagjának is volt kapcsolata a korábbi kormányzattal.