
Fordulat a Jellinek-ügyben: kiengedik a milliárdost, Szivek Norbert viszont rács mögött marad
Jellinek Dániel együttműködött a nyomozókkal és érdemi vallomást tett. Szivek Norbert esetében a bíróság továbbra is tart a bizonyítás befolyásolásától
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (4 cikk)

Jellinek Dániel együttműködött a nyomozókkal és érdemi vallomást tett. Szivek Norbert esetében a bíróság továbbra is tart a bizonyítás befolyásolásától

A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki végzésével további három hónappal meghosszabbította a Volánbusz-ügyben gyanúsított Szivek Norbert letartóztatását, míg Jellinek Dánielét megszüntette, és ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletét rendelte el, nyomkövető eszköz viselésével.

A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken döntött a Volánbusz Zrt.-vel kapcsolatos korrupciós ügyben zajló nyomozásban: a volt MNV-vezér, Szivek Norbert letartóztatását három hónappal meghosszabbították, míg a milliárdos üzletember, Jellinek Dániel házi őrizetbe kerül nyomkövetővel.
A Fővárosi Törvényszék szerint a milliárdos üzletember a nyomozás során érdemi nyilatkozatot tett, és töretlen együttműködési készséget mutatott, ezért esetében az eljárás befolyásolásának a veszélyére már nem lehetett következtetni.