Tanulmány: politikusok titokban AI-val írnak beszédeket és törvényeket
A kutatók mesterséges intelligencia által írt szöveget találtak a brit és svéd parlamenti felszólalások akár 15%-ában, anélkül, hogy erről tájékoztatták volna a választókat.
Nyugat-európai gazdasági és politikai folyamatok. (40 cikk)
A kutatók mesterséges intelligencia által írt szöveget találtak a brit és svéd parlamenti felszólalások akár 15%-ában, anélkül, hogy erről tájékoztatták volna a választókat.
Több mint húsz évvel a megjelenése után ez a dal ma is az az indie rock-himnusz, amely egyszerűen nem akar kikopni a köztudatból...
Tragikus baleset vetett véget egy londoni házaspár spanyolországi nyaralásának: a 48 éves Patrick Tobint és 51 éves feleségét, Thomasinát holtan találták a bérelt villájuk pezsgőfürdőjében. A pár két tizenéves gyermekével érkezett a Valenciától délre fekvő Cullera exkluzív üdülőkomplexumába, ahol a Villa Luna nevű luxusingatlanban szálltak meg. A szülők holttestét saját gyerekeik találták meg. Szakértők vizsgálják, pontosan hogyan válhatott halálos csapdává a jacuzzi.
A University College London által vezetett kutatás szerint a tartós anyagi nehézségek jelentős hatással lehetnek az életkorral járó kognitív hanyatlásra. Az „Innovation in Aging” című folyóiratban megjelent tanulmány az Egyesült Királyságban élő 2 759 személy adatait elemezte, akik az 1946-os brit tanulmány keretében évtizedeken át rendszeresen kitöltött kérdőívekkel szolgáltattak információkat életkörülményeikről.

Egy kiszivárgott belső Volkswagen anyag szerint több mint négyszer akkora gyártási költség jut egy autóra a németországi Emdenben, mint a kínai Tiencsinben. A különbséget nemcsak a hatszoros munkaerőköltség magyarázza, a kínai üzemben egy dolgozóra jóval több autó jut, a betegállomány pedig töredéke a németországinak. A Volkswagen éppen arra készül, hogy akár négy németországi gyárát is bezárja a következő években. Ha stimmelnek a számok, akkor ezek tényleg alátámasztják azt, hogy több német üzemben nem érdemes autót gyártani.
Peking meg nem nevezett megtorló lépésekkel fenyegetett, válaszul Franciaország új, a hipergyors divatkereskedőkre kivetett környezetvédelmi büntetéseire.
Curtis felesége, Judie bekerült a magyar női kosárlabda-válogatott utazó keretébe, így 20 évnyi kosárlabdázás és vágyakozás után pályára léphet a Németországban megrendezésre kerülő világbajnokságon. A sportoló hatalmas mérföldkőként élte meg a hírt, és úgy fogalmazott, hogy már nem hitt a csodákban, de a kemény munka kifizetődött. Curtis üzent a vb előtt álló nejének.

Elfogadta a német kormány szerdán azt a törvénytervezetet, amely átírja a tengeri szélenergia-projektekre vonatkozó előírásokat - a német szakmai szövetség viszont már most változtatásokat sürget.

Christian Freuding szerint az ellenség nem vár arra, hogy bejelentsék: készen állnak.

A piros pont nem a szorgalmat jutalmazza Németországban, épp ellenkezőleg. Azt jelzi, hogy az autónak hamarosan el kell tűnnie a közterületről.
Ha van olyan divatlecke, amelyet a világ újra és újra megcsodál, az a párizsi stílus természetes művészete. A francia nőknek leírhatatlan érzékük van az esztétikához: az a híres „je ne sais quoi”, avagy „nem is tudom, mi”, ami miatt még a legegyszerűbb darabok is úgy néznek ki, mintha a kifutóról érkeztek volna. És mi lehetne alapvetőbb, egyben kultikusabb, mint egy jó farmer? De a tökéletes megjelenésük titka nem csupán a farmer szabásában rejlik, hanem abban is, mit viselnek hozzá!

Andy Burnham brit miniszterelnök a Downing Streeten fogadja Emmanuel Macron francia államfőt.
Az Euronewsnak nyilatkozva politikusok és szakértők válaszolnak a drónincidens fő kérdéseire: az orosz felelősségtől és a bizonyítékoktól kezdve az újabb eszkaláció veszélyéig.

Korábban a német hatóságok úgy döntöttek, hogy megszüntetik a berlini Orosz Ház működését.

Szeptember elsejétől már a 15–18 éves diákok sem használhatják szabadon okostelefonjukat tanítás közben. Számos intézmény azonban még keresi a működő megoldást, miközben órarendek, menzák, üzenetek és más szolgáltatások egyre szorosabban kötődnek digitális felületekhez.
Berlinben megosztják a tapasztalataikat arról, amiket egy mobilalapú országos jegyértékesítési rendszer dániai bevezetéséről szereztek. ]]>

Brit–francia csúcstalálkozót tartanak csütörtökön Londonban. Andy Burnham brit miniszterelnök a Downing Streeten fogadja Emmanuel Macron francia államfőt, akivel elsősorban a La Manche-csatornán zajló tömeges embercsempészet megfékezéséről, illetve Nagy-Britannia és az Európai Unió közötti viszonyrendszer szorosabbra vonásáról tárgyal.

A német hatóságok úgy döntöttek, hogy megszüntetik a berlini „Orosz Ház" működését

Bezárják a Goethe Intézet moszkvai, szentpétervári és jekatyerinburgi kirendeltségét, miután a német hatóságok úgy döntöttek, hogy megszüntetik a berlini „Orosz Ház” működését – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon.

A brit uralkodó, a francia elnök és a brit kormányfő már megtekintette

A brit színész augusztus 25-én hunyt el koszorúér-betegségben.

Vasárnap választás jön Németország Szász-Anhalt tartományában. A győzelemre esélyes szélsőjobbos párt a bukott magyar miniszterelnök receptjét követve verné szét a demokráciát – ezt a receptet másolta le az amerikai elnök is.

Nem a németek jelentik be az első segélycsomagot a gazdáknak, már több uniós tagállam is lépett.
Németországba költözhet a családjával Guller Zoltán, miután Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, valamint Kármán András pénzügyminiszter rövid időn belül minden fontos állami tisztségéből felmentette őt. A Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) korábbi vezetője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a külföldre költözésről szóló információkat.
Az orosz külügyminiszter szerint a németek maguk vetettek véget oroszországi kulturális jelenlétüknek azzal, hogy bezárták a berlini Orosz Házat.

Válaszul arra, hogy a német hatóságok megszüntetik a berlini „Orosz Ház” kulturális központ működését.
Jobb félni, mint megijedni.

Németország szerint Moszkva áll a lipcsei reptér elleni dróntámadás mögött, ezért jelentettek be intézkedéseket Oroszország ellen. The post Folytatódik az eszkaláció: bezárják a német kulturális intézeteket Oroszországban first appeared on 24.hu .

Válaszul arra, hogy Németország bezáratja a Berlinben működő Orosz Ház kulturális központot.

Egész Európán érződik az orosz-ukrán háború nyomása: Romániában és a Baltikumban folyamatosak a drónok által elkövetett légtérsértések, Németországot pedig az elmúlt napokban sorra rázták meg a szabotázsakciók. Bár Moszkva mindent tagad, a szálak Oroszország felé vezetnek. Kijevnek viszont nem csak az orosz invázió miatt fájhat a feje, mivel Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egyenesen az ukránokat jelölte meg a globális energiaárak emelkedésének kiváltóiként, utalván az orosz energiaszektort érő folyamatos dróntámadásokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb h…

A megállapodás különböző típusú drónok, rakéták, illetve ezekhez szükséges szoftverek fejlesztését foglalná magában
Orbánék milliárdos költései, a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság, Tiborczék Londonban, egy kijevi lövöldözés, oroszországi dróntámadások, Schiff András hazatérése és Sebestyén Balázs telefonhívása a 444 reggeli hírlevelében.

Miután támadás ért egy elektromos alállomást

Geopolitikai bizonytalanságra hivatkoznak.

A bajor tartományi bűnügyi hivatal robbanóanyag-szakértői a helyszínen dolgoznak
Az Anglia normann meghódításának autentikus történelmi forrásaként is nyilvántartott hímzett "képregényt" a nagyközönség szeptember 10-től láthatja.
94 éves korában Párizsban elhunyt Jean-Paul Rappeneau, a francia filmművészet kiemelkedő alakja. Halálhírét szerdán a fia jelentette be. A rendező neve összeforrt a francia film aranykorával, különösen a Cyrano de Bergerac című alkotásával, amely 1991-ben tíz Cesar-díjat és egy Oscar-díjat nyert, s amit részben Magyarországon forgatott.

A németek kimondták, hogy orosz megbízásból kísérelhettek meg egy meghiúsult támadást a lipcsei repülőtéren augusztusban. Németország erős diplomáciai lépésekkel reagált, de az árnyékflottára is lecsaphatnak. Az oroszok beleállnak a konfliktusba, amivel tesztelik, hogy meddig mennek el a németek.
A 2024-es párizsi olimpia miatt egy csapásra megváltozott Rachael Gunn élete. A Raygun becenévre hallgató breaktáncos bár hamar kiesett, mozdulatai óriási sikert arattak az interneten. Kritikák is akadtak bőven, ezek pedig még jobban megviselték az amúgy sem jó mentális egészségét.

Szeptember 15-én, Párizsban ismertetik a The World’s 50 Best Hotels 2026 listát, amely a világ 50 legjobb hotelét tartalmazza. A kibővített listán azonban az 51. és 100. helyezett közötti rangsor már megjelent, ami sokat elárulhat a mezőnyről.