
Tízezrek tüntettek Zágrábban, mert a kormány késlekedik több tonna hulladék elszállításával
Az elmúlt évek egyik legnagyobb horvátországi demonstrációját tartották szombaton.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Az elmúlt évek egyik legnagyobb horvátországi demonstrációját tartották szombaton.

A hatóságok eddig csaknem negyvenezer tonna Olaszországból, Szlovéniából és Németországból származó, részben veszélyes anyagokat tartalmazó környezetszennyezést tártak fel. A legérintettebb terület a Plitvicei-tavakról ismert Lika régió.
Az egészségügyi és más ipari hulladék szennyezi a levegőt, talajt, vizet.

Az újonnan elfogadott átszervezési tervvel négy németországi gyár és ötvenezer dolgozó jövője a tét.

14 milliót mostak tisztára nagyatádi strómanok pár ezer forintért. Az ügyészség vádat emelt.

Tízezrek csaptak le a fix 3 százalékos Otthon Start-hitelre, amellyel egy átlagos, 35 millió forintos kölcsön esetében akár 20 millió forint is megtakarítható. A program első keresleti hulláma ugyanakkor kifulladt, ami 2027-ben is fékezheti a lakásárak növekedését.

Tízezreket spórolhatsz, ha időben lépsz. Ne hagyd, hogy a varjak tönkre tegyék a kocsidon a lakkréteget.

Négy napon át több száz előadó, változatos zenei programok és tízezrek töltötték meg élettel az újszegedi Partfürdőt.

Tízezrek követelik, hogy ne vetítsék Sacha Baron Cohen új filmjét.
A napokban az iskolás gyerekek szüleire záporoznak a kiadások. Miközben a tanszerek és a tanévkezdési feladatok listáját pipálgatják, ezekre olyan forrásból is szerezhetnek pénzt, amiről sokan nem is tudnak.

Sokat nem is figyelik, mennyibe kerül a bankszámlájuk, pedig ezzel tízezreket megtakarítani egy évben.
Európát sem kímélte a brutális forróság, s legalább 35 ezer többlet haláleset hozható összefüggésbe az idei hőhullámokkal, ám a végleges szám ennél jóval magasabb lehet. A becslés ugyanis egyelőre csak Európa mintegy felét fedi le, ráadásul az augusztusi adatokat még nem összesítették.
A tűzben eddig hatan sérültek meg, a lángokat egyelőre nem sikerült körülhatárolni.

Mutatjuk, hogyan áll össze a számla, mikor jöhet szóba akár a bankváltás is.

Évi több tízezer forintot is kiadhatunk a banki SMS-ekre, miközben ezt a legtöbb pénzintézetnél akár ingyenes push-üzenetekkel is kiválthatnánk.
Tüntetés zajlik, miközben svéd szakértők figyelmeztetnek: a kormány klímapolitikája veszélyezteti a 2030-ig tervezett 70%-os közlekedési CO₂-csökkentést és a 2045-ös nettó zéró kibocsátási célt.
Augusztus 19. és 22. között ismét Zamárdi lesz a nyár egyik legfontosabb találkozási pontja. A 2013-ban indult STRAND mára a Balaton legnagyobb fesztiváljává és Magyarország egyik legnépszerűbb könnyűzenei eseményévé vált. Évről évre tízezrek érkeznek az ország minden részéből, hogy együtt ünnepeljék a nyarat, a szabadságot és a Balatont. A STRAND méretét tekintve nagy fesztivál, hangulatában mégis emberi léptékű és közvetlen maradt. Olyan közösségi fesztivál, ahol a zene mellett a Balaton, a művészet, a gasztronómia és a közös élmények is főszerepet kapnak. Idén két nagyszínpad, világsztárok,…

Az iskolakezdésnél repkednek a tízezrek. Jó hír: a szeptemberi rajt költségeit azonban nem feltétlenül csak a családnak kell kigazdálkodnia.

Elakadt a hulladékszállítás.

Augusztus 19. és 22. között ismét a zene, a Balaton és a kulturális programok kerülnek a középpontba Zamárdiban, ahol idén is tízezreket várnak a STRAND Fesztiválra.

Marokkó miért nem avatkozott be? – kérdezték sokan két hete. Most megtették.

Bóday Pált, a Macskaárvaház Alapítvány vezetőjét kérdeztük Bochkor Gábor botrányos kijelentéseiről.

Tízezrek lehettek érintettek. A kompenzáció összértéke százmilliós nagyságrendű volt.

És velük együtt tízezrek a nézőtéren.

Éppen csak túl voltunk a Hale-Bopp üstökös látogatásán,amely 3000-ben tér vissza ismét. Az igazi szenzáció azonban a teljes napfogyatkozás volt.

Tovább terjedt helyi idő szerint kedden a Kanada nyugati részén pusztító erdőtűz, annak ellenére, hogy nem volt erős szél - közölték a hatóságok.

Egyetlen hónap alatt akár 142 ezer forinttal is olcsóbb lett ugyanaz a személyi kölcsön. Az Economx összehasonlítása szerint azonban nemcsak az számít, melyik bankot választjuk, hanem az is, melyik hitel-összehasonlító oldalon és a hónap melyik napján kalkulálunk.

Brit Columbia szükségállapotot hirdetett, miután egy gyorsan terjedő tűzvész egyetlen éjszaka alatt csaknem megduplázta a kiterjedését
A pénteken keletkezett erdőtüzek gyorsan terjedtek, és szombatra megduplázódott a terület, amelyen a lángok tombolnak.

Tízezrek buliztak szombat este a Hajógyári-szigeten.

Pánikot keltett Madridban és több európai fővárosban, hogy a múlt héten afrikai migránsok tízezrei ostromolták meg Észak-Afrikában a Spanyolországhoz tartozó Ceutát, hogy bejussanak az EU-ba. De miért spanyol terület Ceuta és mi jöhet most?
Kiemelt figyelmet fordítanak Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) szakemberei a Sziget fesztiválra érkezők védelmére. A rendezvény naponta tízezreket vonz a Hajógyári- sziget területére, a fesztiválozók és az itt dolgozók biztonságára (akár fizikai, egészségi), fogyasztóvédelmi jogaira vigyázni kell, ennek érdekében a kormányhivatal több hatósága tájékoztatókkal és ellenőrzésekkel is készül a fesztiválra.
Hiába lesz augusztus 8. szombat, az autósok jelentős részének ugyanúgy fizetnie kell a parkolásért, mintha hétköznap lenne. Aki ezt megszokásból figyelmen kívül hagyja, akár több tízezer forintos pótdíjat is kaphat a nyakába.

Szólunk előre: aki nem fizet a parkolásért a szombati munkanapon, csúnyán megütheti a bokáját.

Tízezrek szabadultak súlyos bűncselekmények elkövetése után a frontszolgálat segítségével, utána sokuk újabb gyilkosságot vagy nemi erőszakot követett el. Az állami propaganda belőlük is hőst akar faragni Putyin háborújához, így a bíróságok is elnézőbbek ezekkel a visszaeső bűnözőkkel.

Drasztikus figyelmeztetést adtak ki a szakértők a rendkívül népszerű Nők 40 programmal kapcsolatban: tízezrek élnek hamis biztonságérzetben, és hiába hiszik azt, hogy megvan a jogosultságuk, egyetlen adminisztrációs hiba vagy figyelmen kívül hagyott szabály miatt éveket veszíthetnek el – írja a zaol.hu cikke alapján a hír forrása.

Tavaly ilyenkor hangzott el az akkori miniszterelnöktől a „belső méréseik” eredeménye is. Ahogy minden héten, most is sorra vesszük, melyek voltak a legnépszerűbb cikkeink egy éve ilyenkor. The post Egy éve ilyenkor: Tízezrek skandálták Lengyelországban: „Fuck Orbán!” first appeared on 24.hu .

Pénteken is folytatódott a migránsok beáramlása Ceutába

A becslések szerint több mint 60 ezren érkeztek a 83 ezer lakost számláló spanyol városba, és legalább 18-an meghaltak.
Legalább 13 ember életét vesztette, amikor kedden 6,8-as erősségű földrengés rázta meg Japán déli részét, Kumamoto prefektúrát. A katasztrófa következtében több százan megsérültek, illetve tízezrek maradtak áram- és vízellátás nélkül, és megbénult a vasúti közlekedés. A mentési munkálatok versenyfutást jelentenek az idővel, miközben a hatóságok figyelmeztetnek az utórengések és földcsuszamlások veszélyére.