Összefoglaló
IndexÁrpa Attila reagált az ügynökakták megnyitására, nem is akárhogyanIndexNincs alku a Matolcsy Ádám körével, Varga Mihályék újabb csapást mérhetnek rájukVilággazdaságBankcsőd a szomszédban: ezt Magyarország sem ússza meg, az egyik legnagyobb állami cég is érintett – súlyos pénzek váltak elérhetetlennéBlikkMeghalt Radó GyulaPortfolioCBS: Trump egyik legfőbb emberét áldozhatja be a történelmi vereség utánHAON (Hajdú-Bihar)Nem akarnak rendőrök lenni a polgárőrök, és a munkájukat sem akarják átvenniMagyar NemzetBorbély Lisztesre és Ancelottira is kitért, a Fradi játékosa reagált a Milan-edző szavaira24.hu„Semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra” – megszólalt a kapus, aki Jesús de Miguellel ütközöttPrivátbankárAnnyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszikHAON (Hajdú-Bihar)Andor Éva újra képernyőre kerül, különleges műsorral tér vissza + videóDemokrataÜgynökakták – A katolikus püspöki konferencia bocsánatot kértKonfrontTöbb tízmillió forintba kerül Lőrincz Viktória irodájának és hivatali lakásának bérléseMagyar HírlapElőször választottak muszlim politikust az amerikai szenátusbaMagyar NemzetKiss-Rigó László már 2009-ben jogerősen pert nyert az ügynökvádak miattInfostartBL élőben: Szoboszlai Dominik kezdett a LiverpoolbanIndexÁrpa Attila reagált az ügynökakták megnyitására, nem is akárhogyanIndexNincs alku a Matolcsy Ádám körével, Varga Mihályék újabb csapást mérhetnek rájukVilággazdaságBankcsőd a szomszédban: ezt Magyarország sem ússza meg, az egyik legnagyobb állami cég is érintett – súlyos pénzek váltak elérhetetlennéBlikkMeghalt Radó GyulaPortfolioCBS: Trump egyik legfőbb emberét áldozhatja be a történelmi vereség utánHAON (Hajdú-Bihar)Nem akarnak rendőrök lenni a polgárőrök, és a munkájukat sem akarják átvenniMagyar NemzetBorbély Lisztesre és Ancelottira is kitért, a Fradi játékosa reagált a Milan-edző szavaira24.hu„Semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra” – megszólalt a kapus, aki Jesús de Miguellel ütközöttPrivátbankárAnnyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszikHAON (Hajdú-Bihar)Andor Éva újra képernyőre kerül, különleges műsorral tér vissza + videóDemokrataÜgynökakták – A katolikus püspöki konferencia bocsánatot kértKonfrontTöbb tízmillió forintba kerül Lőrincz Viktória irodájának és hivatali lakásának bérléseMagyar HírlapElőször választottak muszlim politikust az amerikai szenátusbaMagyar NemzetKiss-Rigó László már 2009-ben jogerősen pert nyert az ügynökvádak miattInfostartBL élőben: Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
EUR363.03 FtUSD322.21 FtBTC$80,428
Videók

Szakíthatott Lisztes Krisztián és gyönyörű modell barátnője? #origo #liszteskrisztián #Fradi #FTC

Véget érhetett Lisztes Krisztián és modell barátnője, Jócsák Bea kapcsolata. A rajongók figyeltek fel arra, hogy eltűntek a közös fotóik az Instagramról, ráadásul a fiatalok már egymást sem követik a közösségi oldalon.
Eredeti videó

Nézd meg a videót a(z) Origo csatornáján

Tovább a YouTube-ra
Forráskép

Politikai lefedettség

Kormánypárti (Tisza)Független / KözépJobboldali ellenzék
+92 — Revolvermédia / Nemzeti radikális

A(z) Origo besorolása: Revolvermédia / Nemzeti radikális. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Mediaworks Hungary Zrt.

Megosztás Facebook X E-mail
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…