Összefoglaló
BlikkTönkretesz családokat az ügynökakták megnyitása?TelexOroszországnak való kémkedés miatt hat embert őrizetbe vettek LengyelországbanQubitMiközben újra tarol a konzervatív szemlélet, a magyar feminista mozgalmak a rendszerváltás óta nem tudtak igazán összefogniHVGA szavazat ára készítői és Ádi bohóc nyerték a Szabad-díjatIndexA Tisza-kormány leállította a Fidesz által elindított mezőgazdasági támogatási programot24.huAz Aranylabda után Európa legjobb fizetését is megkaphatta Harry KaneDemokrataTöbbmilliós büntetést kapott az Auchan, megtévesztették a vásárlóikat24.hu„Három percig tartottam a baba száján és orrán a kezem. Másnap úgy mentem dolgozni, mintha semmi sem történt volna”IndexVáratlan fordulat az Ázsia Expresszben, új páros csatlakozik a mezőnyhöz: „Azt hiszi, hogy ő Alíz Csodaországban!”Mfor.huA 4000 milliárd forint nyomában: mit is jelentett be igazából Kapitány István?Vezess.huErőnyerő villant meg a Hungaroringen444„Felmerültek a bizonyítékok megsemmisítésére utaló körülmények is” – megerősítették másodfokon Matolcsy György letartóztatásátDemokrataEgy volt tévést tömtek ki súlyos milliókkal a tiszás minisztériumbanBlikkSokan nem használják őket, pedig nagyon hasznosak ezek a gombok az androidos mobilokonMarketing.huKözel 69 millió forintos bírságot kapott az Auchan egy félrevezető kuponakció miattBlikkTönkretesz családokat az ügynökakták megnyitása?TelexOroszországnak való kémkedés miatt hat embert őrizetbe vettek LengyelországbanQubitMiközben újra tarol a konzervatív szemlélet, a magyar feminista mozgalmak a rendszerváltás óta nem tudtak igazán összefogniHVGA szavazat ára készítői és Ádi bohóc nyerték a Szabad-díjatIndexA Tisza-kormány leállította a Fidesz által elindított mezőgazdasági támogatási programot24.huAz Aranylabda után Európa legjobb fizetését is megkaphatta Harry KaneDemokrataTöbbmilliós büntetést kapott az Auchan, megtévesztették a vásárlóikat24.hu„Három percig tartottam a baba száján és orrán a kezem. Másnap úgy mentem dolgozni, mintha semmi sem történt volna”IndexVáratlan fordulat az Ázsia Expresszben, új páros csatlakozik a mezőnyhöz: „Azt hiszi, hogy ő Alíz Csodaországban!”Mfor.huA 4000 milliárd forint nyomában: mit is jelentett be igazából Kapitány István?Vezess.huErőnyerő villant meg a Hungaroringen444„Felmerültek a bizonyítékok megsemmisítésére utaló körülmények is” – megerősítették másodfokon Matolcsy György letartóztatásátDemokrataEgy volt tévést tömtek ki súlyos milliókkal a tiszás minisztériumbanBlikkSokan nem használják őket, pedig nagyon hasznosak ezek a gombok az androidos mobilokonMarketing.huKözel 69 millió forintos bírságot kapott az Auchan egy félrevezető kuponakció miatt
EUR363.03 FtUSD322.21 FtBTC$80,297
Videók

40-re emelkedett az ukrán segélyközpontot ért orosz rakétatámadás halálos áldozatainak a száma

40-re emelkedett az ukrán segélyközpontot ért orosz rakétatámadás halálos áldozatainak a száma Oroszország hétfőn és kedden ismét hevesen támadta Ukrajnát a hétvégi tűzszünet után. BŐVEBBEN : http://hu.euronews.com/2026/11/04/sokan-meghaltak-tobb-mint-50-ember-rekedt-a-romok-alatt-iskolara-mert-orosz-csapas-utan-ko Iratkozzon fel: https://www.youtube.com/c/euronewsHungarian?sub_confirmation=1 euronews élő: https://www.youtube.com/c/euronewsHungarian/live Az Euronews elérhető 12 nyelven: https://www.youtube.com/user/euronewsnetwork/channels #EuropeNews
Eredeti videó

Nézd meg a videót a(z) Euronews Magyar csatornáján

Tovább a YouTube-ra
Forráskép

Politikai lefedettség

Kormánypárti (Tisza)Független / KözépJobboldali ellenzék
-12 — Független / Watchdog & Nyugatos

A(z) Euronews Magyar besorolása: Független / Watchdog & Nyugatos. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Alpac Capital (Pedro Vargas David)

Megosztás Facebook X E-mail
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…