
Orbán Viktor lehet az ENSZ új főtitkára?
Akár három világhatalom is támogatná

Akár három világhatalom is támogatná

Átvette a vezetést a nyugdíjasok körében a Tisza Párt, 12 százalékponttal előzi meg a Fideszt, a falvakban pedig 16 százalékpontos hátrányba került Orbán Viktor pártja – derült ki az Iránytű Intézet legfrissebb országos kutatásából.

Szeptember óta hétszer próbált belépni az országba, most végre sikerült. Korábban azt mondta, ha lesznek választások, elindulna.

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki több késszúrással sebesítette meg haragosát, valamint a védelmére kelő nőt és férfit.

A Wall Street Journal értesülései szerint az amerikai kormányzat komolyan fontolgatja Orbán Viktor jelölését az ENSZ-főtitkári posztra, és már meg is kezdte a lehetőség diplomáciai előkészítését.
A KDNP a szülők, a családok pártján áll, határozottan nemet mondunk a genderideológia terjesztésére. Ezért jogsegély vonalat indítunk, és minden bejelentőnek segítséget nyújtunk, aki azt tapasztalja, hogy oktatási intézmény környéken genderideológiát terjesztő szervezetek bukkannak fel – közölte vasárnap kiadott közleményében a KDNP országgyűlési frakciója. Azt írták, hogy a Tisza a gendertörvény elfogadásával kinyitotta az iskolák … The post KDNP: Fogjunk össze az iskolai genderoktatás ellen appeared first on Vasárnap.hu .

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából több Somogy megyei tűzoltó és katasztrófavédelmi munkatárs részesült elismerésben.

Magyar Péter a szerbiai fordulatot a Tisza Párt áprilisi választási győzelméhez hasonlította.

A gyöngyösi parkolásról szóló jelenlegi rendeletet 2007 óta már meghaladta az idő

Figyelem, autósok! Lezárások lesznek a Homokkerti felüljárón!

Petőháza lakossága ezért összefogásban igyekezett pótolni a Belső-tóból elveszett víz egy részét.
„Miből élünk? Semmiből.” Alsósszentmártonban vették számba, mi lehet a közmunka jövője. Riport!

A Fidesz ragaszkodott hozzák, hogy Hankó Balázs letartóztatása alatt is megtartsa képviselői mandátumát, és a KDNP sem várja el Seszták Miklós lemondását. De vajon a rácsok mögül is eleget tud-e tenni a választóktól kapott megbízásának egy képviselő?


Az egyesület parancsnoka szerint az eszköz hiányán emberéletek is múlhatnak.

Az objektív felelősség mindig a gépjármű üzembentartóját terheli, akárki vezette is az autót.

A tiszás házelnök szerint sokkal több a közös a magyarokban, mint ami elválaszt, az egykori házelnök Kövér szavait pedig kedves cselekedetekkel kompenzálná.

Bár keleten és északkeleten még hétfőn is eshet, az ország nagy részében már napos idő várható, az idokep.hu előrejelzése szerint. Kifejezetten hideg sem lesz ma, alulról fogjuk súrolni a 15 fokot, viszont elég erős lesz a nyugati-északnyugati szél, ami miatt hidegebbnek érződhet majd a levegő. A hét közepe felé haladva egyre jobban felmelegszik majd az idő, kedden 15 fokos maximum hőmérséklet, szerdán pedig 17 fok is várható. Eső ezen a héten már nem lesz. ]]>

Jövő nyáron tele lehet eperrel a kerted, ha most erre figyelsz.

Az utazás részletei azért is figyelemre méltók, mert Baka az ENSZ Közgyűlése előtt éppen a közpénzek felelős felhasználásának fontosságát hangsúlyozta.
A Wall Street Journal értesülései szerint a Trump-adminisztráció azt szeretné elérni, hogy Orbán Viktor legyen az ENSZ következő főtitkára. Az amerikai vezetés állítólag már Oroszországgal és Kínával is egyeztetett arról, hogy a volt magyar miniszterelnök a három nagyhatalom közös jelöltjeként induljon a tisztségért.