
A listavezetőt fogadja a Gyirmót
A listavezető Soroksárral mérkőzik meg szombaton 19 órától Weitner Ádám együttese.

A listavezető Soroksárral mérkőzik meg szombaton 19 órától Weitner Ádám együttese.

420 000 belső AfD-s e-mail szivárgott ki, közzé is tették őket.

Befejeződött az összekötő út felújítása Besenyőteleken, de még nem hajthat rá mindenki.

Azt ígérik, mindig olyan téma, olyan terület köré szerveződnek majd, amely a hatalom részéről éppen támadás alá kerül.
Deák Dániel bejegyzése a Facebookon.Láttam, hogy Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalán külön köszönetet mondott azoknak az állam- és kormányfőknek, akik személyesen érkeztek Budapestre az 1956-os forradalom 70. évfordulójára.N...
Érdemi szakmai egyeztetéseket sürgetett az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, miután a kormány a kiskereskedelmi különadó ügyében nem egyeztetett a szakmai szervezetekkel. Magyar Péter miniszterelnök azonban mindössze egy rövid, nevetős emoji...

Semmiképp se egyen belőle, ha ilyet vett!

Elkészült az új, szilárd burkolatú parkoló Mesteriben, a fürdő előtt. Az átadás után szüreti felvonulás volt.

Késve érkezhettek ki a meghívók, egyeseket viták tarthattak távol – írta az Euronews. The post Ezért lehetett szerény az 1956-os állami megemlékezés vendéglistája first appeared on 24.hu .

A felvételen Kindlovits Máté és Csőgör Péter is felbukkan.

Öt európai országban, több ezer megfigyelés alapján különös összefüggést fedeztek fel a tudósok
Újabb II. világháborús robbanószerkezetre bukkantak Budapest XVIII. kerületében. A hatástalanítás miatt október 25-én, vasárnap reggel több környékbeli ingatlant kiürítenek, és a közlekedésben is korlátozásokra kell számítani – erről Szaniszló Sándor, a kerület polgármestere tájékoztatta a lakosságot a közösségi oldalán.
Úgy érzi, bocsánatkéréssel tartozik a nemzetnek.

Meghibásodott egy ivóvízvezeték, mutatjuk, hol jár a lajtos kocsi.

Zuhogó esőben is sokan figyelték a tatai lehalászást, idén 15 mázsa hal került a hálóba.


Matolcsy György megbüntethetetlen bűnei jóval nagyobbak, mint a megbüntethetők.

Az NKA-ügyben gyanúsított politikus nyílt levelében kijelentette, hogy ő nem fél.

Hófehér szarvast videóztak le a Szalajka-völgyben, mutatjuk a felvételt.

Néhány forinton múlt.

A magyar választó konok és oktondi módon minduntalan személyekben keresi azt a garanciát, amelyet csak szabályok biztosíthatnak.

A dokumentumfilmes szerint a párt színpadáról elhangzó hazugságok megtévesztik az embereket, és ezzel sokan csak most szembesülnek. The post Pesty László: Tartozom a nemzetnek egyfajta bocsánatkéréssel, amiért 35 évig segítettem a Fideszt first appeared on 24.hu .

A Magyar Demokrata fotóriporterének képei a Nemzeti Zászlómenetről és a Fidesz ünnepi megemlékezéséről.

Mindent összemaszatolnának, összekevernék emlékezetünkben a hóhérok és áldozataik emlékét

A Telex munkatársának összetört a szemüvege is. The post Rátámadtak a Telex operatőrére az október 23-i Zászlómeneten first appeared on 24.hu .

Hatalmas pusztítást végzett a tűz Adolf Hitler egykori alpesi vendégházában, a Sasfészekben.
Kézi vezérelt ügyészségről írt a korábbi óbudai fideszes polgármester.

Egyszerű közlekedési helyzetnek tűnik, de könnyű rossz választ adni erre a feladványra.

A Csillagbörtönben ülő politikus azt írta, nem fél.

Hat ország képviselői kérik számon az Európai Bizottságon a magyar kormány intézkedéseit. The post Brüsszelhez fordultak a Patrióták a tiszás „önkényuralmi intézkedések” miatt first appeared on 24.hu .