
Orbán Viktor a melegben elpárolgott, de mind iszonyúbb az öröksége
Most zuhan ránk igazán a NER csődtömege, évtizedes orbáni mellébeszélés és hazudozás után az ország most szembesül a klímaváltozás brutális következményeivel. Podcast.

Most zuhan ránk igazán a NER csődtömege, évtizedes orbáni mellébeszélés és hazudozás után az ország most szembesül a klímaváltozás brutális következményeivel. Podcast.
Borbás Marcsi beváltotta a korábbi ígéretét, és megindította a jogi eljárást Kocsis Mátéval szemben - tudta meg a Blikk. Úgy tudjuk, az ügyben egyelőre még nem dőlt el, hogy a felek esetlegesen peren kívül meg tudnak-e egyezni, vagy ügyük bíróság elé kerül-e.

Előbbi esetében ez az MTK Budapest elleni találkozóra vonatkozik, utóbbi Pakson nem léphet pályára
Aszály, Fidesz-történetek, Ceuta-értelmezések és gazdasági kérdőjelek a 444 reggeli hírlevelének hétvégi kiadásában.

A volt kormányfő sört és csevapot fogyasztott.

A javítás várhatóan éjszaka fejeződik be.

Több mint 60 tételt tartalmaz a kormány intézkedési terve
Valkusz Milán, a ValMar népszerű rappere új zenei projektbe kezdett, amelyben Marics Peti nélkül, egy másik duó tagjaként lép színpadra. A Lücid nevű formációban Milán partnere Adam Awake, azaz Jakab Ádám, aki eddig leginkább DJ-ként és producerként tevékenykedett. Az új formáció első élő fellépése szombaton lesz a budapesti Romkertben, ahol Milán énekel, míg Adam billentyűjátékkal és produceri munkával egészíti ki a produkciót.
Középpontban a közlekedés, a lakhatás, az egészségügy, az oktatás és az energiarendszer.

A taxisokat hétfőn ítélték el, amikor az országos ügyvédsztrájk miatt védők nélkül jelentek meg az ügyészek előtt. A vádlottak fenntartották maguknak a fellebbezés jogát.
A pénteki sajtótájékoztatója után Magyar Péter miniszterelnök egy összefoglaló videóval jelentkezett a közösségi oldalán. „Folytassam még?” – tette fel a költői kérdést annak kapcsán, hogy mire fordítják a 6000 milliárd forintos uniós forrást. A miniszterelnök szerint az elfogadott intézkedési terv több mint hatvan konkrét tételben határozza meg az uniós pénzek felhasználását, és ezek a beruházások alapvetően formálják majd át az országot. Íme, a részletek.

Valóban az előző kormány hibája a mostani energiaválság? Mi lesz a hatósági árakkal? Mi a helyzet a korábbi napelemes pályázatokkal? Ezekről is szót ejtettünk a Századvég egykori szakértőjével, akitől megkérdeztük persze azt is, miért csatlakozik a Fidesz parlamenti frakciójához Bóka János felkérésére.
Kisorsolták a Eurojackpot 2026. augusztus 7-i, pénteki nyerőszámait. A sorsoláson valaki elvitte a főnyereményt, de nem Magyarországon. Egy magyar játékosra is rátalált a szerencse: több mint 30 milliót nyert. Mutatjuk a nyerőszámokat.
„Feljelentést tettem Magyar Péter miniszterelnök ellen” – summázta a péntek reggeli programját Filep Dávid, „A kopasz” néven ismert jobboldali influenszer. Szerinte kétség nem férhet hozzá, hogy igazi bűncselekmény az, ami miatt felkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget.

Hosszasan sorolta a vállalásokat a miniszterelnök.

A Külügyi Intézet új vezetői egyszerre beszéltek az uniós tagságunk, illetve az Oroszországhoz fűződő pragmatikus viszony adottságairól. The post Feledy Botond: új magyar külügyi stratégia készül, teljes szakítás lesz az Orbán Balázs-féle MAGA-vonallal first appeared on 24.hu .

A Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatója és helyettese változást tervez Moszkvával szemben.

A miniszterelnök szerint mindenki érezni fogja, hogy Magyarország fejlődik.

Felmondta a Lounge Eventtel kötött keretszerződését a Miniszterelnökség, amely erről pénteken tájékoztatta az MTI-t.
„Egy kis felsorolás a hétvége előtt” – mondta Magyar.

Arról egyelőre nincs információ, hogyan és milyen okból került Magyarországra.

Magyar Péter miniszterelnök ismertette, mire fordítaná a kormány a Magyarország számára hozzáférhetővé vált uniós forrásokat. Közlése szerint az elfogadott intézkedési terv öt mellékletben, több mint 60 konkrét tételben sorolja fel a tervezett fejlesztéseket.

A 29 éves áldozatot csütörtökön reggel találták holtan egy családi házban a Bécstől északra fekvő Langenzersdorf településen.

Mi megtettük volna, de nem kaptunk szót a pénteki kormányzati sajtótájékoztatón.

Adatszivárgás történhetett az About You webáruháznál egy külső logisztikai partnerüket ért kibertámadás miatt - írja a Telex.


Egy 18 éves magyar fiatalt gyanúsítanak Ausztriában azzal, hogy agyonvert egy homoszexuális osztrák férfit pusztán annak szexuális irányultsága miatt.

Újabb állami megrendelő hátrált ki a Balásy Gyula-féle cégbirodalom mögül: a Miniszterelnökség felmondta a Lounge Event Kft.-vel kötött keretszerződését, miután a cég elhallgatta a júliusban indult végrehajtási eljárást. A májusi cégfelajánlás és a bankszámlák zárolása óta ez már a sokadik állami felmondás a korábban 293 milliárdos megbízást elnyerő vállalkozáscsoportnál, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség és a Szerencsejáték Zrt. után.
A Magyar Államkincstár augusztus közepétől megkezdi a közvetlen agrártámogatások egy részének kifizetését.