
Megérkezett az első bárka: Magyar Péterék elsüllyesztik, ha kell
Elfogadták a sürgősségi rendeletet, megkezdik a fenékküszöb és a bárkák süllyesztésének előkészítését.

Elfogadták a sürgősségi rendeletet, megkezdik a fenékküszöb és a bárkák süllyesztésének előkészítését.

A tartós csapadékhiány és a Duna várható további apadása miatt a Fővárosi Vízművek arra kéri a fogyasztókat, hogy mérsékeljék a vízfogyasztást, az ivóvizet pedig csak a legszükségesebb célokra használják. Dunabogdányban már kritikus a helyzet, mivel a hálózat a maximális kapacitásán működik, így a folyamatos ellátás érdekében elengedhetetlen a helyi vízkorlátozás szigorú betartása.
Folyamatban van a fenékküszöb építésének előkészítése.

A Duna tartósan alacsony vízállása a közeljövőben már Budapesten és környékén is gondokat okozhat, ha nem figyelünk oda. Dunabogdányban már most kritikus a helyzet.

„A sürgősségi rendelet elfogadva. Az első süllyesztendő bárka már Pakson, a másodikért útban Mohácsra a vontató hajó. A honvédségi előkészítő állomány megérkezett. A fenékküszöb előkészítése folyamatban. A kő beszerzése elindult” – írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán.

A fenékküszöb építésének előkészítését is megkezdték.
Mélységesen felháborította Szalai Piroskát, a Fidesz országgyűlési képviselőjét Lannert Judit, a Tisza Párt oktatási miniszterének a női munkavállalókat érintő kijelentése. A politikus a parlamentben a keddi rendkívüli ülésnapon a Vasárnap.hu kérdésére elmondta: a történteket már nem lehet szó nélkül hagyni. Szalai Piroska nyílt levélben szólította fel Lannert Juditot arra, hogy kérjen bocsánatot a Fidesz-kormányok időszakában … The post „A nők munkája komoly” – Szalai Piroska szerint Lannert Juditnak korrigálnia kell a kijelentéseit appeared first on Vasárnap.hu .

Már idén munkaszüneti nappá válhat december 24-e egy egyszerű törvénymódosításnak köszönhetően, így elkerülhetők lennének a hosszadalmas jogi eljárások és a költséges népszavazás. A szakszervezetek által kidolgozott, a szaktárcához már eljuttatott javaslat csupán a munka törvénykönyvét módosítaná, amivel megvalósulhatna Magyar Péter miniszterelnök korábbi ígérete, és végleg megszűnne a szenteste miatti szombati ledolgozási kötelezettség.

A bárkák elsüllyesztésével 80 centimétert is emelkedhet a vízszint. A cél, hogy a Duna vízállása ne csökkenjen -90 centiméter alá, ami elengedhetetlen az erőmű teljes kapacitású működésének biztosításához. The post Magyar Péter: Megérkezett az első süllyesztendő bárka Paksra first appeared on 24.hu .
Bárkák elsüllyesztésével mentik meg a paksi atomerőművet.

A kormány hirdetésében általános áfamentességről beszél, ami nem felel meg a valóságnak.

A szezon leginkább várt versenyét augusztus 26. és 30. között rendezik.

Amit Orbán esetében lehetett sérelmezni, azt ma már nem illik.

Eddig ez elképzelhetetlen volt, de mióta magyar fióktelep alá kerültek a számlák, több lehetőség is megnyílt a felhasználók előtt.

44 hónap alatt bruttó 4,2 milliárd forintot kapott Kaminski Fanny cége. Vannak, akik szerint ennek a tizedéből is el lehetett volna látni ezt a feladatot, mások szerint azonban nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni addig, ameddig nem látjuk tételesen, hogy milyen feladatokat tartalmazott pontosan a szerződés.

„Tarr Béla Szarajevóban” kezdeményezéssel emlékezik a januárban elhunyt világhírű magyar filmrendezőre, az augusztus 14.-21. között zajló Szarajevói Filmfesztivál. A cél, hogy a rendező egykori tanítványainak munkáin keresztül mutassa be a mester szellemi és művészi örökségét.

Egyáltalán nem lehet biztosra venni, hogy működik, Romániában ugyanis hiába süllyesztettek el több uszályt, tovább apadt a Duna vízszintje.

A csapadékhiány miatt újra apadhat Duna vízszintje. Dunabogdánynál már most kritikus a helyzet. The post Újra mértékletes vízhasználatot kér minden fogyasztótól a Fővárosi Vízművek first appeared on 24.hu .

Egy évre vetítve. Az utolsó négy Fidesz-kormány alatt közel 20 ezer esetben kaptak engedélyt a nemzetbiztonsági szolgálatok és szinte semmit nem utasított el az igazságügyi tárca.

Nem kell rá elégetni közpénzmilliárdokat és hosszú előkészítést sem igényel, hogy már az idén szabaddá váljon december 24-e a magyar embereknek: a szenteste munkaszüneti nappá nyilvánításához elegendő a Munka törvénykönyvének egyszeri módosítása – tudta meg az Economx. A Munkástanácsok javaslata a jogi megoldásra már a foglalkoztatást felügyelő szaktárcánál van, ősszel a parlament elé kerül. A Fidesz-kormány által hétszer lesöpört népakarat teljesülhet, ahogy azt Magyar Péter is megígérte.

Felfüggesztett börtönt kérnek rá, illetve a kiskorúakat érintő foglalkozásoktól is eltiltanák.
Mikor és hogyan érte el a fővárost az országos szociális krízis? Mit üzent Curtis, Dopeman és Jaber szereplése Orbán Viktor kampányában? Nézze meg Ön is legújabb műsorunkat a Magyar Hang riporterével!

A Fidesz szervereit biztosító központban a Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatos ügyben jártak a hatóságok, elvitték a számítógépeket.

Tényi István szerint több, súlyos kérdést is felvet Magyar Péter helikopterútja.

Savanyú íz miatt visszahívták az egyik tejet, amit a magyarországi ALDI üzletekben lehetett kapni.

A termék minden magyarországi üzletben elérhető volt.

A kormányfő a honvédelmi miniszterrel utazott.

Az MSÚSZ jelenlegi vezetését - Szöllősi György elnökkel az élen - a 2023-as tisztújító közgyűlés választotta újjá

Kincsek lehetnek a magyar föld alatt.

Az elmúlt négy napban 700 járatot töröltek Szicíliában, Orbán Anita szerint eddig egy magyar sem kért konzuli segítséget.