
Két villamosbaleset történt Budapesten pár órán belül, az egyik kétvillamosos volt
Mindkét balesetben egy ember sérült meg, az egyik villamos és az autó vezetője.

Mindkét balesetben egy ember sérült meg, az egyik villamos és az autó vezetője.

Sulyok Tamás nem volt a Fidesz tagja, és viszonylag ismeretlen maradt, mégis a párt megerősített befolyásának jelképe lett – írta a lap.
„Most mindenki Sulyok Tamásról beszél , de ne feledjük, hogy ezzel párhuzamosan talán egy sokkal fontosabb dolog is történt, Polt Péter védettsége megszűnt” – írta Facebook-oldalán Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter. Polt Péternek hamarosan távoznia kell az Alko…

Több fronton is változás jöhet a rendvédelmi dolgozóknál.

Sulyok Tamás végül aláírta az elmozdítását célzó jogszabályt, de súlyos aggályait külön határozatban is összegezte.

A rendőrség szabálysértési eljárást indított.

Egy, a magánszektorból érkező ügyvéd lesz a családügyi minisztérium gyermekjogért felelős helyettes államtitkára.
Újraélesztés után stabil keringéssel, lélegeztetve vitték kórházba.
Sulyok Tamás köztársasági elnök nem érezte elégnek, hogy videóüzenetben tiltakozzon az alaptörvény-módosítás ellen, kiadott erről egy határozatot is, amiben keményebben fogalmaz. Az szintén szombat délután, a módosítás aláírása után jelent meg a Sándor-palota honlapján. Abban arr…

Pokol Béla szerint a végleges szöveg olyan helyzetet eredményezett, amely felülírhatja Magyar Péterék eredeti elképzeléseit.
Felhasználók tömegei jelentették a problémát.

Felföldi József bírálta a Mi Hazánk képviselőjét a minapi abortuszellenes parlamenti akciója miatt.

Nem voltak életjelei annak a nőnek, akit bejelentésre mentettek ki a Dunából Budapesten. Újraélesztés után stabil keringéssel, lélegeztetve vitték kórházba.

Az eset Rákosszentmihályon történt, az ismeretlent később elfogták a rendőrök.

Ránki Sára igazságügyi nyelvész szerint a Fidesz retorikája az autoriter rendszerek nyelvhasználatához hasonlított, de egyáltalán nem biztos, hogy a kormányváltással eltűnik a nyelvi agresszió a közbeszédből. Az O1G megjelenése óta bármit megengedtek maguknak a politikusok.

Asztali gépről nem elérhető a közösségi oldal.

Sulyok Tamás sorsáról az ellenzéki Orbán Viktor azt üzente, ezen túl "senki sincs biztonságban", a kormánypárt közben rendezi a sorokat.

Forsthoffer Ágnes előterjesztése a tisztség betöltésére

Felhasználók tömegei jelentették a problémát.
Kérdés, hogy ez megtérül-e valaha is.

A házelnökséget az egyik tiszás alelnöknek adja át, országgyűlési képviselői munkáját fel kell függesztenie.

Kérdésessé vált a Szabadság téri emlékmű sorsa.

Elindítanak egy olyan folyamatot, amelynek végén az egyenruházat bizonyos elemeit mindenképpen le fogják cserélni

A második és harmadik Orbán-kormány honvédelmi minisztere nem az alkotmánybírókra vonatkozó életkori korlát miatt kénytelen távozni tisztségéből.
Az új Alaptörvény-módosítás miatt.

Egy hosszútávú együttműködés kezdete volt a találkozó Lannert szerint.
A Tisza Párt alelnöke ideiglenesen kapja meg a köztársasági elnöki tisztséget.

Az azóta visszaszerelt és hármas rendfokozatugrással belügyminisztériumi kabinetfőnökké előlépett rendőrnek, aki a Tisza elleni pedofilvádas akciót kiszivárogtatta közel 300 millió forintot dobtak össze támogatói, ennek egy részét adta az alapítványnak.

Lehet, hogy ő is bejelentkezik köztársasági elnöknek?

A Magyar Jelen stábjával évről évre kilátogatunk az EFOTT fesztiválra, hogy közéleti témákról kérdezzük a kitelepülő ifjúsági szervezetek képviselőit, idén azonban váratlan problémába ütköztünk.