
Újra jégre léphetsz a zalai városban – idén még nagyobb élmény vár, ne csússz le róla!
Jégpálya lesz imét Zalakaroson? Portálunk utánajárt a részleteknek.

Jégpálya lesz imét Zalakaroson? Portálunk utánajárt a részleteknek.

A jégdiszkó a legcsúszósabb bulit garantálta a hétvégén.

A sírköveik ma is megtalálhatók, történetüket pedig több korábbi kutatás is dokumentálta.

„A gyanúsítottakat ne talpig vasban állítsák a hatóságok elé, ha nincsen konkrét biztonsági kockázat!” – ez az egyik érve annak a nyílt levélnek, amelyben ismert jogászok emelik fel a hangjukat az alapvető emberi jogokat tiszteletben tartásáért. A tíz pontról Schiffer András jogászt, volt országgyűlési képviselőt, a levél első közzétevőjét kérdezte az InfoRádió.


Évről évre egyre inkább beépül a magyar hagyományok közé a halloween megünneplése is, nem csoda, hogy a kézműves sörök is rárepültek a lehetőségre. Idén több, az ijesztgetős ünnepre ideális sört is lehet kapni magyar kisipari főzdéktől – megkóstoltuk őket.
November elején hallgatná meg a parlamenti vizsgálóbizottság Matolcsy György volt jegybankelnököt az MNB működésével kapcsolatos ügyekben. A személyes meghallgatásnak azonban nincsenek meg a jogszabályi feltételei.

Az eljárás közben újabb és újabb etikai-fegyelmi vétségek gyanúja merült fel, de ezekről nem tájékoztatták külön-külön Taraczky Dánielt. Lehet, hogy a végén rosszabul jön ki a másodfokból, mintha nem fellebbezett volna.

Heves megyére ráférne az útfelújítás, hatszáz kilométeren rossz a burkolat.

Kemény kritika érte a Tisza-kormányt.

Egy komplett ágazat jövője a tét a KKDSZ szerint.

Sok rolleresnek okozhat kellemetlen meglepetést az új KRESZ.

Az állam 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a közlekedési társaságban, miközben Karácsony Gergelynek még a saját szövetségeseivel is meggyűlt a baja a pénteki közgyűlésen.

Döbbenet, hogy lehet még ilyen olcsón kertes(!) házat venni.
Egyetért a motoros rollerekre vonatkozó kormányzati szigorítás irányával, és kész a konstruktív együttműködésre a hazai piac egyik legnagyobb eszközmegosztó szolgáltatója, a Lime. Miután Magyar Péter miniszterelnök bejelentette a KRESZ átfogó módosítását és a rollerek önálló kategóriába sorolását, a szolgáltató jelezte: a jogszabályok életbe lépésekor szoftveresen állítják be a kötelező 20 km/órás sebességhatárt, saját hatáskörben fenntartják a 18 éves korhatárt, a viteldíjakon pedig egyelőre nem terveznek változtatni.

Ennyiért dolgozott Mészáros Lőrincnek a jelenlegi kormányszóvivő.

A miniszterelnök arról számolt be, sikerült megállapodni az egyiptomi elnökkel a vasúti kocsik félbemaradt gyártásának ügyében, melyet még az előző kormánytól örököltek meg. A magyar államfő a közös kihívások hatékony kezelésére hegyezte ki mondandóját.

A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Baán László, Thaisz Miklós, Turi Attila, Révész Renáta, Polcz Alaine és Farkas András.
Magyar Péter miniszterelnök pénteken a Parlamentben fogadta Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt. A tárgyaláson többek között a két ország gazdasági és biztonsági együttműködéséről, valamint az Egyiptom számára Magyarországon készülő vasúti kocsik ügyéről is egyeztettek. A felek megállapodtak abban, hogy rendezik a korábbi szerződések körüli vitás kérdéseket.
Kék harisnya, élő felirat, személyes történetek, közös sikítás és a magyar nők 12 pontja: nagyszabású demonstrációval hívták fel a figyelmet a nők és a gyermekek biztonságára, a szexizmus következményeire és a döntéshozók felelősségére pénteken délután.

Az E.ON Hungária Csoport Pro Bono programja 2016-ban indult azzal a céllal, hogy a vállalat munkatársai saját szakterületükön szerzett tudásukkal segítsék civil szervezetek fejlődését. Idén újabb hat, különböző társadalmi területeken dolgozó szervezet kapcsolódott be a közös munkába. A program részleteiről Losonczi Gergelyt, az E.ON vállalati kommunikációs vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
Miért fogadta el a Mi Hazánk alkotmánybírói jelölését, ha pártfüggetlennek vallja magát? Lesz-e közvetlen államfőválasztás? Nézze meg Ön is legújabb műsorunkat az alkotmányjogásszal!

Hadházy szerint így legalább több minden ki fog derülni az ügyről.

A tiszás országgyűlési képviselő figyelmeztette a Facebook népét: nincs mentelmi joguk!

November 2-án egy élő adással tér vissza a népszerű YouTube-csatorna.

A Fidesz egykori Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselője megosztotta, mit gondol a vele szemben pénteken hozott bírósági ítéletről.

Főszerkesztői jegyzet.

A háborúkban elesett hősök előtt hajtottak fejet Hódmezővásárhelyen.
