
Szélerőművek: megvan a lista, Zalában három járásban épülhetnek turbinák
Az önkormányzatok tulajdonrészt szerezhetnek.

Az önkormányzatok tulajdonrészt szerezhetnek.

Veszprém polgármestere másokat is biztatott, hogy kövessék a példáját.

A szakminiszter egy tragikus véget száguldozás kapcsán híva fel a figyelmet a szükséges szabályváltoztatásokra

Veszprém első embere, Porga Gyula is beállt a Polgári Demokraták nevű társadalmi kezdeményezés mögé, hangsúlyozva a párbeszéd és a közös jövőtervezés fontosságát.

Látványos, kékeszöld csóvát húzott maga után az égbolton.
A Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíjasa 76 éves volt.

Bejött a kormányfői noszogatás.

Nem kímélte a publicista a kormányfőt.
76 éves korában elhunyt Lakat T. Károly, a magyar sportújságírás legendás alakja, a Nap TV egykori főszerkesztője és műsorvezetője.

A magyar sportújságírás legendás, megkerülhetetlen alakja 76 éves volt. The post Meghalt Lakat T. Károly first appeared on 24.hu .

Új törvényjavaslat kötelezné az élelmiszer-kiskereskedőket arra, hogy tízszázalékos árengedményt adjanak a vásárlóknak az önkiszolgáló kasszák használatáért az Egyesült Államokban, míg a hazai kereskedelmi szakszervezet szerint az automatizálásból származó megtakarításokat a dolgozók bérfejlesztésére kellene fordítani.

Porga Gyula csatlakozott.

Nem mindenki találta meg számításait Orbán Viktor egykori rezidenciájában.

Mindenben kiszolgálta a Magyarországot megszálló nácikat. The post Ezért végezték ki Sztójay magyar miniszterelnököt first appeared on 24.hu .

Porga Gyula mindenkit arra biztat, hogy kövessék a példáját, és legyenek nyitottak a másik oldal meghallgatására. The post Csatlakozott Navracsics és Ferencz Orsolya mozgalmához egy fideszes polgármester first appeared on 24.hu .

A tervezettnél gyorsabban halad az építkezés – jelentette a honvédelmi miniszter. Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán pedig már azt írta, szombat este újraindulhat a termelés a 3-as blokkban.

Este élőben jelentkezik be a miniszterelnök Paksról.

„Hat-hét órát aludt miniszter asszony az államtitkárokkal együttesen” – közölte a Külügyminisztérium.
Ha minden a tervek szerint alakul, Magyar Péter miniszterelnök este élőben jelentkezik be Paksról, hogy megmutassa a 3-as blokk újraindítását.

A miniszter szerint sokan támogatják, hogy szigorúbban büntessék azt, ha valaki gyorshajtással súlyos sérülést vagy halált okoz.

Rónay Tamás nagy ívű elemzés helyett egy hiánypótló tananyagot adott az Orbán-modell európai exportjáról.

A paksi építkezésnek és a dunai vízszint emelkedésének köszönhető

Sándor korábban a párt országos politikai koordinátoraként dolgozott.

A paksi építkezésnek és a dunai vízszint emelkedésének köszönhetően a tervezettnél korábban megkezdődhet a termelés a Paksi Atomerőmű 3-as blokkjában – jelentette be Facebookon Magyar Péter miniszterelnök.

Újraindul a termelés a paksi 3-as blokkban.

Miben hasonlított Kádár médiája Orbánéra, és hogyan előzte be Magyar Péter a hagyományos sajtót? Interjú Bajomi-Lázár Péter és Boldog Dalma médiakutatókkal. The post „Utalnak rá jelek, hogy a médiát a maga módján az új kormányzat is megpróbálja megszállni” first appeared on 24.hu .

A volt főpolgármester elárulta, hogy mivel tölti a napjait Horvátországban, és mikor tervez hazatérni.

A miniszterelnök a visszakapcsolást közvetíti majd.