
Távozik az RTL Híradótól Zalavári Noémi
A politikai riporter a közösségi médiában jelentette be a távozását.

A politikai riporter a közösségi médiában jelentette be a távozását.
A jogász, diplomata Timár István Szilveszter 2024 novemberében lett a Sándor-palota főigazgatója.

Jövő csütörtök-péntekre teljes kapacitással működhet az atomerőmű – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szerdán Pakson, ahonnan élő Facebook-videóban jelentkezett be.

Az államfő csak a tisztség nevét változtatta meg.

Vaszary János pályakezdését nagybátyja, Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás támogatta, vele indult első nagyobb itáliai útjára is. Több mint százharminc évvel később a festő művei a nagybácsi balatonfüredi villájába tértek vissza – köztük azok a képek, amelyek évtizedeken át feltekerve rejtőztek a Magyar Nemzeti Galéria raktárában. Az ötven műből álló kiállításon egy folyton változó, új látásmódokat kereső Vaszary Jánost ismerhetünk meg.

A TISZA-frakció sajtóosztálya a rendezvény előtt kevesebb mint egy nappal közölte: újságírók nem tudósíthatnak a TISZA Szigetek margitszigeti országos találkozójáról, és kép- vagy hangfelvételt sem készíthetnek. A döntést nem indokolták meg.

Jövő csütörtök-péntekre teljes kapacitással működhet az atomerőmű - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szerdán Pakson, ahonnan élő Facebook-videóban jelentkezett be.

Óriási örömhírt jelentett be Magyar Péter

A Mohu igazgatósági elnöke emellett olyan tulajdonosi kapcsolatokat is említett a kétpói lerakónál, amelyek szerinte összeférhetetlenségi kérdéseket vethetnek fel.

Kiderült, nem kell leállítani a turbinákat.

Tavalyhoz képest a Kifli.hu statisztikái azt mutatják, hogy a magyar fogyasztók megválogatják, milyen kenyérfélét vásárolnak.
A miniszterelnök szerint a fenékküszöb építésével sikerült annyira megemelni a vízszintet az erőmű hidegvíz-csatornájánál, hogy a két még működő turbinát a Duna várható mélypontjánál sem kell leállítani.

Azonnal reagált Gajdos László.

A miniszterelnök azt mondta, a Dunán kialakított fenékküszöb 10-15 centiméteres visszaduzzasztást ért el, ezért legkésőbb vasárnap éjféltől megkezdhetik a jelenleg leállítás alatt lévő hat turbina ütemezett visszakapcsolását.

Több ezer milliárd forintnyi közpénz és állami vagyon mozgását világítja át a kormány a 4iG-vel kapcsolatos ügyletekben.

Magyar Péter miniszterelnök szerda este élőben jelentkezett be Paksról, ahol közölte: nem kell leállítani a paksi atomerőmű két még működő turbináját. Sőt.

A friss jelentések szerint -132, -134 centméter körül lesz a Duna vízszintjének mélypontja Paksnál, ez magasabb, mint a korábban várt. A miniszterelnök Paksról jelentkezett be és közölte: megvan a menetrend az atomerőmű újraindítására.
Máris hatásos a fenékküszöb, néhány nap múlva újra 2000 MW-ot termelhet Paks - ígéri Magyar Péter.
Kormányzati utasításokat vártak, Havasi, Szijjártó és Varga Judit sajtósa is beleszólt a címadásba, kampánytémákat kellett tolni, és indoklás nélkül ástak el releváns híreket – így működött az MTI az ott dolgozók 482 oldalas gyűjtése alapján.

Jövő csütörtök-pénteken mind a nyolc turbina üzemelhet. The post Magyar Péter: Vasárnap éjféltől ütemezetten újraindul a Paksi Atomerőmű first appeared on 24.hu .

A miniszterelnök bejelentése szerint már biztos, nem kell leállítani egyik turbinát sem.

A Fidesz-frakció szerint azonban „Facebook-kormányzás” zajlik, és a Tisza több választási ígéretét sem teljesítette. The post Magyar Péter így értékelte az első száz napot first appeared on 24.hu .

Magyar Péter péntek esti élő közvetítésben elmondta, hogy a Paksnál épülő fenékküszöb, az elsüllyesztett bárkák és a Ráckevei-Soroksári dunaág megnyitásának köszönhetően mostanra biztosan kijelenthető, hogy nem kell lekapcsolni egyik jelenleg üzemelő turbinát sem a Paksi Atomerőműben, ugyanis sikerül az üzemeléshez szükséges szinten tartani a vízszintet. A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy vasárnap éjféltől legkésőbb elkezdhetik visszakapcsolni a korábban lekapcsolt turbinákat a Paksi Atomerőműben. Ha minden a terv szerint halad, mind a négy reaktor szerda, csütörtök környékén állhat újra…

Azért tetszik, mert az ellenfelemnek nem tetszik, és a rögtönítélő nyilvánosság színpadán ennyi elég is bezsebelni érte a jópontokat.

A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy nem kell lekapcsolni a paksi atomerőmű jelenleg működő két turbináját sem.

Filep Dávid, aki „A Kopasz Oszt” néven volt korábban megafonos influenszer, egy interjúban keményen kritizálta a korábbi kormánypárt kommunikációját és választási kampányát.

Újabb fordulat a 12 halálos áldozatot követelő magyarországi buszbaleset ügyében: Lengyelország átvenné a nyomozást a magyar hatóságoktól.

A Bíborfehér lett Magyarország Tortája 2026-ban: Sztaracsek Ádám komáromi cukrászmesterrel kóstoltuk meg.

Ők őrzik a magyar kultúra kincseit.
"Óriási örömhír" - ezzel a felütéssel tett közzé videót a kormányfő a Paksi Atomerőművel kapcsolatos legfrissebb fejleményekről, ahol napok óta több száz ember dolgozik azon, hogy az erőmű működőképes maradjon. Magyar Péter bejelentette: vasárnaptól megkezdődhet az atomerőmű összes turbinájának visszakapcsolása, amivel havonta 50 milliárd forintot spórolhat meg a magyar költségvetés. A miniszterelnök szerint a károgók megint hoppon maradtak.