
Orbán Anita mindenkitől figyelmet kér
Az európai tűzvészek miatt

Az európai tűzvészek miatt


Budapest még így is a legérdekesebb hely errefelé; ez a város egy távoli bolygó, itt élni nem rossz és itt élni nem jó (Európa Kiadó). Nem rossz, mert a szelleme a régi: nyitottabb, kozmopolitább, nagyobb az Európa-közelsége, mint az őt körülvevő vidéki kontextusnak.

Van, ahol utalvánnyal, máshol készpénzzel járulnak hozzá a magas kiadásokhoz az önkormányzatok.

Reagált az MKIF Zrt. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tegnapi állításaira, aki azt mondta, hogy az előző kormány túlárazott szerződéseket kötött a társasággal, ezért feljelentést tesz.

Nem maradhat el az ökológiai hatásvizsgálat.

Az egész csak egy médiahack, így be se jutunk, hiába szeretnénk, elállták az utunkat. A megrémült Magyar Péter azt mondta, kizárólag a pártelnököket hívta meg.

A magyar állam és a társaság kapcsolata a kényes kérdés.

Pakson zajlik az ország egyik legnagyobb beruházása. Magyar Péter Facebook-oldalán folyamatos a tájékoztatás, itt szólalt meg a Védelmi Igazgatási Hivatal vezetője, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese, és a honvédség képviselője is.

Európa több pontján is tűzvészekkel küzdenek, ezért utazás előtt és közben is mindenki tájékozódjon, illetve legyen körültekintő – tanácsolta Orbán Anita külügyminiszter szombati Facebook-posztjában.

Megkezdődött a bárkák irányított süllyesztése, és a szivattyútelepnél már egy centit emelkedett a vízállás, amikor a fő Dunában folyamatos apadás tapasztalható – mondta Magyar Péter kormányfő szombaton Pakson, az erőmű hidegvizes csatornája mellett tartott sajtótájékoztatón.

A probléma az, hogy Magyar Péter számára fontosabb a beteges kéj, amit mások megalázása, kigúnyolása okoz neki, mint a haza érdeke. Fontosabb számára a show, mint a tényleges munka - összegezte az eset tanulságát a Mi Hazánk elnöke.
Európa több pontján küzdenek tűzvészekkel, ezért Orbán Anita külügyminiszter figyelmeztette az utazni készülőket, hogy legyenek körültekintők, és indulás előtt tájékozódjanak. A külügyminiszter szombati közleményében hangsúlyozta, hogy a Konzuli Szolgálat és a külképviseletek folyamatosan figyelik a helyzetet.
Tóth Máté szerint 42 milliárdos kárt okozott a kormány.

Jó hírekről is beszámolt a miniszterelnök.

Keresetlen stílusú tiszás barátaim majd nyilván kijavítják emlékeimet, de én teljesen úgy emlékszem, mintha a választási kampányban ennek az ellenkezőjét ígérte volna a TISZA.

Azt, hogy hiába javasoltunk jóhiszeműen hetekkel ezelőtt az azonnali válságkezelés körében megvizsgálható lehetőségeket Paksnál, ezeket nem vizsgálták időben, csak minket gúnyolt meg hülyézett Magyar Péter, valódi miniszterelnökhöz méltatlan módon.

Megkezdte a magyar állam a 4iG-vel kötött kapcsolatok teljes körű átvilágítását – jelentette be Tanács Zoltán Tudományos és Technológiai Miniszter Facebook-oldalán.

5000 tonna követ várnak szombaton Paksra, ám nagy szükség lenne további kőszállító teherautókra.

Reagáltak Mészáros Lőrincék.

Vannak biztató jelek, a paksi atomerőmű szivattyútelepénél emelkedett egy centimétert úgy a vízállás, hogy egyébként a fő Duna-ágban folyamatosan apad a folyó. A cél megőrizni, hogy üzemeljen a két működő turbina, és elérni, hogy duzzadjon a Duna.

Skepta 43 évesen is úgy rappel, mintha az élete múlna rajta. Első magyarországi koncertjét némi késéssel kezdte, ami miatt rohanós lett a vége, de megmutatta, miért tiszteli több rapgeneráció. Pogány Induló is ott pogózott a tömegben.
Tárt kapukkal mottóval szervezik meg augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napokat, mellyel az erdélyi város nyitott szellemiségét hangsúlyozzák. A Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar kulturális fesztiváljára 600 programmal készülnek – jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón Kolozsváron. Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta: a mottónak két okból is „többletértéke … The post A magyar kultúra egyik legnagyobb ünnepére készül Kolozsvár appeared first on Vasárnap.hu .

A polgármester az emberekhez fordult egy kéréssel.

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk foly…

Egy vidéki városban bukkant fel.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnök Pakson. Már elkezdett emelkedni a vízszint, szombaton ötezer tonna kő fog érkezni a helyszínre.

A miniszterelnök beszámol a védelmi munkálatok alakulásáról. The post „Jó híreket kaptunk" – Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Pakson first appeared on 24.hu .