
Az ellenfélben lesz, aki a Real Madrid ellen is játszott, de az FC Nagykanizsa az első hazai sikerére készül
Szombaton az FC Nagykanizsa a Soroksárt fogadja az NB II.-ben. Meglesz az első hazai siker?

Szombaton az FC Nagykanizsa a Soroksárt fogadja az NB II.-ben. Meglesz az első hazai siker?

Elutasították a beadványt.

A lengyel politikus szerint a magyar kormányfő Donald Tusk lengyel miniszterelnök módszereit másolja az ellenzék ellehetetlenítésére.
Kilenc fellépés a hatnapos tusnádfürdői fesztiválon nagyon sokat mond el a nemzeti radikális közegben szerzett jelentőségéről: mára kétségtelenül a hazai szélsőjobboldal legfőbb valóságmegfejtője lett.

Több helyen is háromszor annyit büntettek a szombati munkanapon a parkolóőrök. Az önkormányzatok és a parkolási cégek állítják: nem fordítanak kiemelt figyelmet az ilyen napokra.
Belső vizsgálatok zajlanak, és számos ügyben vizsgálják, hogy a feljelentés szükséges-e – mondta a 444-nek Vitézy Dávid, akit arról is megkérdeztünk, keresték-e Lázár Jánost.

Baka András köztársasági elnöki kinevezésével indított Bánszegi Rebeka, Jankovics Márton és Kerner Zsolt a mai Háromharmadban, hogy aztán a tartalommal megtöltendő társadalmi egyeztetésen és a Tisza kormány első igazi válságkezelésén át a politikai szereplések dilemmájáig jussanak. Lehet túl sok a jelenlegi miniszterelnök és túl kevés a korábbi? The post Magyar Péternek természetes közege a válságkezelés, de hova tűnt Orbán Viktor? first appeared on 24.hu .

Orbán Anita külügyminiszter azt mondta, hogy senki sem kért a konzuli szolgálat segítségét a hazajutásban.

Az elmúlt 16 év gyakorlatát folytatva nem kormánypárti újságíró továbbra sem provokálhatja kérdésekkel a kétharmados rezsimet.

A szabályozás 2027-től lép hatályba, a részleteket Gajdos László közölte.

Új lakáspolitikai program kidolgozásáról, az Otthon Start Program beruházások kiemelt státuszának felfüggesztéséről és az autópálya-koncessziókról is döntött a kabinet.
„Nem érkezett kérés a Duna vízhozamának további növelésére” – reagált a Vasárnap.hu kérdésére az Osztrák Külügyminisztérium. Azután fordult lapunk az osztrák illetékes tárcához, hogy Magyar Péter miniszterelnök augusztus elsején a Paksi Atomerőműben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: „Sok helyen jelezték, hogy Ausztria visszafogja a vizet, meg Németország és Szlovákia is. Orbán Anita felvette a kapcsolatot a … The post Osztrák Külügyminisztérium a Vasárnapnak: Nem érkezett kérés a Duna vízhozamának további növelésére appeared first on Vasárnap.hu .

Sosem látott tempóra kapcsolt a személyi kölcsönök felvétele: csak júniusban több mint 42 ezer szerződést kötöttek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az a fajta munka, amiről a szerződés szólt, nem megspórolható.

Ezzel 100 milliárd forint közpénzt spórolunk.

A csapvíz továbbra is biztonságosan fogyasztható, de továbbra is kulcsfontosságú a felelős és mértékletes ivóvízhasználat.

Egy megkezdett budapesti projekt is értintett.
December 31-ig felfüggesztik az Otthon Start Program keretében kiemelt lakásprojektek építési engedélyeit – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a pénteki kormányzati sajtótájékoztatón. A következő hónapokban valamennyi érintett beruházást átvilágítják.

A kormány feljelentést tesz Lázár János volt miniszter korábbi döntése miatt az M6-os autópálya üzemeltetése ügyében; ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be pénteken a Facebook-oldalán.

A kormány feljelentést tesz Lázár János volt miniszter korábbi döntése miatt az M6-os autópálya üzemeltetése ügyében.

A helyszínen is megnézték, hogy halad a munka.

Büntetőjogi lépéseket fontol a Fidesz a felháborító hatalmi visszaélés miatt.

Tárgyalások sorozata zajlik a háttérben, de a nyilvánosság alig hall Orbán Anitáról. Tudatos diplomáciai stílusváltás történt, vagy máshol születnek a valódi...

Dalra fakadtak és táncra perdültek a Városháza Dísztermében pénteken délelőtt.

Már hallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. Az adás első részében arról beszélgetünk, hogy az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz–KDNP beadványát, amely az uniós források felszabadításához kapcsolódó törvény több pontját támadta. De pontosan mi is a vita tárgya, mit mondott ki most az Alkotmánybíróság, és mit jelenthet a döntés az uniós pénzek szempontjából? Erről lesz szó Szabó Dániellel , a Portfolio elemzőjével. Műsorunk második felében arról lesz szó, hogy több mint 200 ezer magyar hitelesre vonatkozik kamatstop, de egyelőre nem tudni , mi történik velük ősszel. A kormány jelez…

Rengeteg témát tárgyalt a Paksi Atomerőmű hűtésével kapcsolatos intézkedések mellett a kihelyezett kormányülésen. Főleg a helyreállítási és ellenállóképességi eszközhöz (RRF) kapcsolódó végrehajtási intézkedésekről döntöttek – jelentte be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteki sajtótájékoztatóján. Emelett arról is beszélt, hogy lezárult az M6 autópálya koncessziós szerződése is, amely ügyében feljelentést tettek Lázár János korábbi beruházásügyi miniszter által aláírt szerződés miatt.

Pedig az egész szakma évek óta erre várt.

Szentpéteri Nagy Richard szerint a késlekedés arra utalhat, hogy a testületen belül vita alakult ki. Az alkotmányjogász még mindig nagyobb esélyt ad rá, hogy elutasítják a Fidesz indítványát, de ha mégsem, akkor az új államfő, Baka András sem tud hivatalba lépni. Elemzés.

Vitézy Dávid bejelentette, hogy december 31-ig felfüggesztik az Otthon Start Program kiemelt projektes építési engedélyeit.

41 épületet vett a határon túl az előző kormány, most nem tudják a minisztériumok, mit csináljanak ezekkel a torzókkal.