Éremért úszhat hétfő este a 4×200-as magyar női gyorsváltó
Jackl Vivien harmadik helyen jutott be a keddi döntőbe.

Hankó Balázs olyan bábelőadást pedofilozott le, ami pont arra tanítja a gyerekeket, egy felnőttnek is lehet nemet mondani
A Lili és a bátorság című előadás célja a szülő-gyerek párbeszéd segítése és a fehérneműszabály népszerűsítése volt. Hankó 2024-ben megvonta tőle az állami támogatást.

Magyar Péter: Megszüntettük a lopást és a pazarlást
Idén az első hét hónapban az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt

A héten köztársasági elnököt választ az országgyűlés
Magyar Péter szerint a válságos időkben és egy nehéz örökséggel a háta mögött az országnak új irányt kell vennie

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével – cikkünk frissül
A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – volt miről beszélnie Magyar Péternek.

Orbán Viktor majdnem 30 év után újra karórában mutatkozott
A volt miniszterelnök környezetében többen szeretik az órákat, összeszedtük, mit lehet tudni az övéről.

Itt folytathatja Orbán Viktor
Nemzetközi szervezetekről van szó.
Megérkezett Vietnámba a Miss World Hungary szépségkirálynője: kiderült, mennyi minden vár rá a világverseny előtt – fotó
Végvári Janka 17 évesen nyerte meg a Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségversenyt. A mosonmagyaróvári gimnazista lány fejére 2025 júniusában került a korona. A szépségkirálynő már elutazott Vietnámba, hogy képviselje Magyarországot a 73. Miss World világversenyen, és meg is érkezett a helyszínre.

Az energia-krízishelyzet miatti szünet után újra ülésezik a parlament
A KDNP frakcióvezetője korábban arról beszélt, hogy a miniszterelnök az ország első számú rémhírterjesztője. Parlament percről percre.

Magyar Péter először szólal fel az Országgyűlésben Baka András államfőjelölése óta – élő közvetítés a parlamenti ülésről
A Tisza Párt frakciója hivatalosan is államfőnek jelölte Baka Andrást, a Mi Hazánk által támogatott Tóth Máté energiajogász viszont nem kapta meg a szükséges számú aláírást. Hétfőn Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik a parlament, kövesse a HVG-n!
Magyar Péter beszédet mond, a Fidesz új képviselői esküt tesznek

Egy hét szünet után rögtön Magyar Péter beszédével és a Fidesz két új képviselőjével tér vissza a parlament - Az Országgyűlés ülése
Az Országgyűlés ülése.
Magyar Péter felszólalásával indul a hétfői rendkívüli parlamenti ülés – Kövesse élőben cikkünkben – videó
Magyar Péter napirend előtti felszólalásával indul az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, ami a múlt heti hőség miatti szünet után augusztus 10-én hétfőn 13 órakor kezdődik. Az ülésen várhatóan két új fideszes képviselő, Hortay Olivér és Palóc André tesz esküt, miután Szijjártó Péter és Budai Gyula lemondásával megüresedett mandátumokat töltenek be.

Van még néhány előnye az Orbán-kormány leváltásának, júliusban már 524 milliárd forintos többlettel zárt a költségvetés
Egyértelmű fordulat állt be a költségvetési folyamatokban a Fidesz és az Orbán-kormány távozásával: júliusban az államháztartás többlete 524 milliárd forint volt, május óta már csaknem ezer milliárd forinttal mérsékelték a hiányt.
Először viselte az Anfieldon a csapatkapitányi karszalagot Szoboszlai Dominik
Először viselhette a csapatkapitányi karszalagot Szoboszlai Dominik a Liverpool otthonában. A vörösök az Anfielden 3-2-re bukták el az AS Monaco elleni felkészülési mérkőzést. A magyar futballsztár kezdőként 75 percet játszott.

A jövő évre 666 500 euros támogatást tervezett az osztrák állam a magyar népcsoport számára
Az osztrák kormány nyilvánosságra hozta az autochthon népcsoportok számára tervezett támogatási összeget a következő évre.

Élőben tesz bejelentéseket Magyar Péter a parlamentben
Hamarosan felszólal Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben, a parlament kétnapos rendkívüli ülése hétfőn 13 órakor kezdődik. A kormányfő napirend előtti felszólalásában várhatóan több aktuális politikai és gazdasági kérdést is érint, de a figyelem elsősorban a köztársaságielnök-választásra és Baka András jelölésére irányulhat. A kormányfő megszólalását élőben közvetítjük.

Egy hét kihagyás után ismét ülésezik a parlament
Magyar Péter napirend előtti felszólalásával veszi kezdetét a hétfői ülésnap, melyről élő szöveges tudósításban számolunk be. The post Egy hét kihagyás után ismét ülésezik a parlament first appeared on 24.hu .

Európa jogállami fordulatot lát a Tisza államfőjelöltje, Baka András kiválasztásában
Baka András korábbi főbírói pályáját, strasbourgi munkáját és Orbán Viktorral vívott konfliktusát emelik ki az európai lapok. A Der Standard szakítást, a Le Monde következetes kiállást, lengyel források pedig a bírói függetlenség védelmének jelképét látják személyében. A hangnem többnyire kifejezetten kedvező.

Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés – kövesse nálunk élőben
A miniszterelnök az aszály és a hőhullám miatt is az előző kormányt hibáztatja, szerinte három hónap alatt kabinetje többet tett, mint az előző kormányok tizenhat év alatt.

Baka András jelölése belpolitikai válságot hozhat
Magyar Pételrék jelöltje nem testesíti meg a nemzet egységét.

Leszámoltak a NER lopásával és pazarlásával – bejelentést tett Magyar Péter
A miniszterelnök nagyon örül a legfrissebb költségvetési adatoknak.

Magyar Péter máris tudja, kinek köszönhető a jó költségvetési szám
Amint várható volt, a politika máris lecsapott az új számokra.
Új sziget a természetben és az emlékezetben: Megnyílt a kiskunfélegyházi erdei iskola
Augusztus 8-án igazán különleges nap virradt Kiskunfélegyháza XII. körzet tanyavilágára. Egy közösségi összefogásnak köszönhetően ugyanis végre kapuit nyithatta az a vadonatúj erdei iskola, amelyet a Horthy István – Magyar Repülőhősök, Mártírok és Áldozatok Alapítvány hívott életre. Az avatóünnepség legfőbb üzenete az volt, hogy itt nem csupán téglákból és falakból épült fel egy új épület, hanem egy olyan szívmelengető közösségi tér született, ahol a természet kedvelői a magyar történelem fontos pillanataival találkozhatnak.

Kiderült az államfőválasztás pontos menetrendje
Kedden 14 órakor szavaz az Országgyűlés az új köztársasági elnökről. A Tisza 140 országgyűlési képviselője ajánlotta Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét államfőnek. A Mi Hazánk hat képviselői aláírása kevés Tóth Máté energiajogászt jelöléséhez, míg a Fidesz nem vesz részt az államfőválasztásban.
Polgár Krisztáék tíz éve költöztek el Amerikába, de bármikor hazatérnének: így él külföldön a családjával a szépségkirálynő – videó
Polgár Kriszta, a 2000-es évek egyik legismertebb magyar szépségkirálynője, fényes karrier előtt állt itthon, ám férjével, Szabolccsal végül úgy döntöttek, hogy az Egyesült Államokban próbálnak szerencsét. A 39 éves édesanya évek óta Amerikában él a gyermekeivel és a párjával, azonban nem tartja kizártnak, hogy egyszer visszatérjenek Magyarországra.

A Fidesz még mindig nem kapta vissza a lefoglalt szervereket, az ügyészség tovább elemez
Még mindig a hatóságoknál vannak a Fidesztől július végén lefoglalt elektronikai eszközök, amelyek értékelése és a nyomozás jelenleg is tart – tudtuk meg. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a nyomozás érdekeire hivatkozva továbbra sem ad bővebb tájékoztatást.
Többlettel zárt júliusban a költségvetés
Magyar Péter azt írta, majd' ezer milliárddal csökkentették a hiányt.

Visszatér a parlament, jöhetnek a számonkérések
Véget ért a köztársasági elnökök castingja, kedden megválasztják Baka Andrást, de előtte még a Tisza és a Fidesz összecsap, hogy ki is a felelős az elmúlt hét aszályáért, és hogy teljesített Magyar Péter az energiakrízisben. Kéthetes szünet után jön újra a parlament, Róna Dániel elemzésével indítjuk az élő közvetítést.
