
Ezek a magyarok kedvenc állatkertjei – ezt a vidéki állatparkot választották a legtöbben
A magyarok kedvenc állatkertjei közül a Nyíregyházi Állatpark végzett az első helyen egy több mint ötezer fős országos felmérésben.

A magyarok kedvenc állatkertjei közül a Nyíregyházi Állatpark végzett az első helyen egy több mint ötezer fős országos felmérésben.

Megbecsülni sem tudja az ellopott nemzeti vagyon mértékét, de történelmi lehetőségnek tartja, hogy az új kormány elsöpörheti a Fidesz 16 évig uralkodott, korrupt rendszerét – erről beszélt a Tisza köztársaságielnök-jelöltje az áprilisi választások után, akit Orbán Viktorék a kétharmad erejével távolítottak el a Legfelsőbb Bíróság elnöki pozíciójából.

Több mint 300 vállalkozás csökkentette az áramfogyasztását, amivel több mint 145 ezer kWh takarítottak meg

A pozitív hatások szinte kivétel nélkül az Orbán-kormányok azon intézkedéseiből fakadnak, amelyeket az új kabinet még nem vezetett ki, miközben a Magyar Péter vezette kormány eddigi lépései kizárólag drágulást eredményeztek a piacon.

Nyilvános inzultus érte Takács Péter országgyűlési képviselőt egy strandon. A politikus állítása szerint a gyerekei jelenlétében szavalták neki a „bilincs, rács” szlogent, fizikai fenyegetés ért, és a telefonját is el akarták venni.

Több mint kétmilliárd forinttal finanszírozta az előző kormány a korábbi minisztere, Kásler Miklós irányítására bízott onkológiai alapítványt, amelynek budai központjában járva Hegedűs Zsolt megállapította: szükséges a gazdálkodás átvilágítása.

Volt itt minden, mint a piacon.

Amíg itthon a pusztítő hőséggel küzdünk, a legjobb magyar úszók augusztus tizedikétől Párizsban vetik magukat medencébe, persze nem azért, hogy lehűtsék magukat, hanem, hogy érmekért szálljanak harcba. Hangolódás gyanánt itt egy kvíz, amelyben népszerű és sikeres magyar úszókat kell felismerni. The post Kvíz: felismered a népszerű magyar úszókat? first appeared on 24.hu .

Több tízezer ember vett részt szombaton a Prágában rendezett melegfelvonuláson, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride 2026 csúcspontja volt.

A háttérben elmaradt társadalmi egyeztetések, elfelejtett elvek és olyan múltbéli ítéletek kísértenek, amelyek mellett egyetlen jóérzésű magyar sem mehet el szó nélkül.

A lakosság java része meghallotta Magyar Péter szavát, az esti csúcsok idején visszafogta az áramfogyasztását, így a kritikusnak jelölt napokban sem omlott össze az ország energiarendszere. A hőség, szárazság, áramdiéta és Dunának drukkolás hetében kiderült az is, mekkorát kaszálhattak a NER utolsó teljes évében Mészárosék és társaik. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.

A Tisza jóvoltából mindezek után Baka András mondhat (?) beszédet az 1956-os események 70. évfordulóján Budapesten...

A korábban a vízgazdálkodásért felelős egykori fideszes kormánytagokat kérdeztük arról, hogy Lázár János szerint brutális valóságot jelent a vízhiány, a kormány pedig hibázott. The post Áderék konferenciáikkal és filmfesztiválokkal, az Orbán-kormány tagjai pocsolyatérképpel és sikereikkel válaszoltak Lázár lesújtó kritikájára, hogy hibáztak a vízvédelemben first appeared on 24.hu .

A rendkívüli forróság okozta alacsony vízállás miatt feltűnt a visszahúzódó Tisza medre Martfűnél, ahol egy búvár szabályos gúla alakú, rejtélyes objektumra bukkant.

Jogutód nélküli megszűnés.

Már be sem kell lépni a mobilbankba, hogy tudjuk, mennyi idő maradt.

Szegváron rendet szeretne az önkormányzat a közterületeken.

A NAV frissítette a legdurvább adótartozókról szóló nyilvántartását.

A Duna magyarországi szakaszán az egyes településeken évtizedek vagy évszázadok óta mérik a folyó aktuális vízállását. Többnyire a budapesti adat a legfontosabb, de a hűtővíz-problémák miatt a paksi vízállás is fókuszba került. Most megnéztük, hogy mióta üzemel vízmérce Budapesten és mit jelent az, amikor nulla a folyó vízszintje.

De akkor már megírnám magunkról az igazat, olvasóink kedvéért. Kohán Mátyás írása.

Baka Andrást jelöli államfőnek a Tisza parlamenti frakciója, az ellenzék nem tartja alkalmasnak a posztra. A magyarok 84 százaléka csatlakozott az energiarendszer terhelésének csökkentését célzó összefogáshoz. Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését.

Javaslatokat dolgoznak ki a budapesti Planetárium jövőjéről, és azokat részletes előterjesztésbe foglalva szeptemberre tervezik a kormány elé vinni – közli a tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Az elemzés szerint inkább politikai, mint jogi feladat vár az elnökjelöltje.
Takács Péter, a Fidesz parlamenti képviselője, korábbi egészségügyi államtitkár egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy egy strandon verbális és fizikai inzultus érte, miközben gyermekeivel tartott hazafelé. A politikus elmondása szerint a konfliktus akkor kezdődött, amikor egy férfi a választási kampányban már többször hallott „bilincs, bilincs, rács, rács” mondattal illette őt.

Kiderült, melyik két egri bor lett a Tisza-tó Bora 2026-ban.
A főpolgármester ugyanakkor reméli, hogy az új alkotmányban már közvetlenül lehet választani a köztársasági elnököt.
A magyar zenei élet meghatározó előadói és formációi lépnek színpadra.

A Komárom VSE a ZTE II. otthonában nyert, a Dorogi Bányász FC hazai pályán ütötte ki a Veszprémet.

Újabb kincseket találtunk a NAV licit oldalán. Ezeket a Volkswagen járgányokat te is megszerezheted!