
Most érkezett: jövő héten meglehet az új köztársasági elnök, lépett a Tisza
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője benyújtotta az indítványt.

Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője benyújtotta az indítványt.

Távozik a Fővárosi Közgyűlésből Szilágyi Anna.

Véget érhetett a casting.

A Tisza már augusztus 11-én megválasztaná Magyarország új köztársasági elnökét, ami arra utalhat, hogy az elmúlt hetek egyeztetései után célegyenesbe ért az államfőkeresés. Magyar Péterék egyelőre nem árulták el, kit jelölnek a posztra, de a mai fejlemények alapján lehetnek sejtéseink arról, hogy ki lesz a befutó.
A Tisza Párt parlamenti frakciója kezdeményezte, hogy az Országgyűlés augusztus 11-én válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét. A javaslatot a 2026. augusztus 10–11-re összehívott rendkívüli ülés napirendjének kiegészítéseként nyújtották be.

Jövő héten dönthet az Országgyűlés Sulyok Tamás utódjáról, miután a Tisza-frakció kezdeményezte az új köztársasági elnök megválasztását. Magyar Péter korábban Polgár Juditot kérte fel a posztra.

Az állami forgalmazó már meg is kötötte az első szerződéseket az új tankönyvek értékesítésére, 12 évvel az után, hogy a Fidesz államosította a tankönyvpiacot.
A jelölt nevét továbbra sem tették közzé.
Talán mindenkinek ismerős az a jelenség, amikor valaki vezetés közben a navigációs alkalmazást figyeli, és csak akkor lassít a megengedett sebességre, amikor egy traffipax közelébe ér – kezdte bejegyzését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.

A Tisza-frakció ezt kezdeményezte.

A napirend javasolt kiegészítését Magyar Péter is aláírta. The post Jövő kedden megválaszthatják az új köztársasági elnököt first appeared on 24.hu .

Budapest főtájépítésze, Bardóczi Sándor arról beszélt, hogy a sportpályákat nem kéne locsolni, de a fákat muszáj.

Az Országgyűlés augusztus 11-én dönthet az új, vitatott legitimációjú államfőről, a Tisza Párt azonban egyelőre nem nevezte meg jelöltjét.

Évtizedek óta zajlik a vita arról, szabad-e, kell-e vízlépcsőket kialakítani a Duna hazai szakaszán. Szalma Botond hajózási szakember és Bardóczi Sándor tájépítész segítségével ütköztettük pró és kontra az érveket. The post Megoldás vagy zsákutca lenne a Dunán vízlépcsőket építeni? first appeared on 24.hu .

Szakértőket kérdeztünk arról: eddig mi volt a legsikeresebb eleme a kormány válságkezelésének, mi a legnehezebb feladat ilyenkor, illetve miért van kimondottan nehéz helyzetben kommunikációs szempontból a Fidesz. The post Szükség van-e a hídon Magyar kapitányra? – kríziskommunikációból is vizsgázik a Tisza-kormány first appeared on 24.hu .
A jelölt nevét még nem hozták nyilvánosságra.

Leállítják a Palatinuson a hullámgépet.

Egy kérést is megfogalmazott a miniszterelnök.

A kezdeményezést Magyar Péter elsőként írta alá.
Azt ugyanakkor még nem jelentették be, hogy kit jelölnek a posztra.

A rekordalacsony vízállás miatt korábban úgy nézett ki, hogy le kell állítani a paksi atomerőművet, végül csak millimétereken múlott, de végül erre nem került sor. Jelenleg az egész ország szeme Ausztrián van, s várjuk, hogy nagy esőzés szakadjon a Duna vízgyűjtő területére.
Szilágyi Anna távozik.

A hőség és az energiakrízis miatt elmaradt eheti ülés után már hétfőn újra összeülhet az Országgyűlés. A kormány tíz törvénycsomagot vinne a képviselők elé, amelyek között az akkumulátorgyárak szigorúbb szabályozása és a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése is szerepel.
Szorít az idő, ha augusztus 20-ára valóban új köztársasági elnököt szeretne Magyar Péter.
„Nem hinném” – ez az a két szó, ami innentől kezdve kísértetként lebeg ott minden állami intézményben szerepet vállaló feje fölött. Nem tudjuk pontosan, hogy mi zajlik most a Közmédiánál, és hogy az átalakítás tulajdonképpen milyen szakaszban van. Annyi biztos, hogy az M1 nemrég kinevezett új vezetője, Bodacz Balázs csapata kezdett összeállni, hiszen hét elején … The post Kaszab Zoltán: Magyar Péter kurta mondata mindent megváltoztat appeared first on Vasárnap.hu .

A 20 éves férfit vasárnap ragadta el a Tisza, napokon át keresték. The post Megtalálták a Tiszakóródnál elmerült fiatal holttestét first appeared on 24.hu .

A fideszes Védvonalat vezetője most sem fél. The post Czunyiné nem tudott belépni a Gmail-fiókba, ahova a Tisza-önkény áldozatai írhatnak, mert letiltották first appeared on 24.hu .
A HM Védelemgazdasági Hivatala árult el részleteket a Magyar Hangnak az előző kormány által erőltetett misszióról, amiben Orbán Viktor fia kitüntetett szerepet kapott.

Az Aqua Lorenzo Kft. 302 400 palack ásványvizet oszt szét több magyarországi térségben.

Miután ezen a héten a hőség miatt elmaradt az Országgyűlés kétnapos ülése és több bizottsági ülés is, jövő hétfőre és keddre rendkívüli ülést javasolt Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter. Tíz törvényjavaslat is sorra kerülne, köztük a köznevelésről szóló: az iskolák visszakapják szervezeti és szakmai autonómiájukat, továbbá a jogszabály rendezi a köznevelésben foglalkoztatottak kollektív jogait. A vényköteles gyógyszerek áfáját leviszik nulla százalékra.