
Tényleg őskáoszt hoz a Premier League előttünk álló szezonja?
Kilenc helyen történt edzőváltás, éppen ezért senki sem mer jósolni.

Kilenc helyen történt edzőváltás, éppen ezért senki sem mer jósolni.

Francsics Imre ügyvéd – aki pályázott az újonnan felállítandó hatóság elnöki posztjára – a lapunknak adott interjújában azt mondta, az NVVH-nak a hivatalnak nemcsak az eltűnt közvagyont kell visszaszereznie, hanem olyan rendszert is ki kell dolgoznia, amely a jövőbeni visszaéléseket megnehezíti.

Szintén narancssárga vészjelzést adott ki a HungaroMet péntekre.

Mától lehet jegyet vásárolni a 22. CineFestre.

Adam Peaty, Caeleb Dressel és több világklasszis úszó is hasonló nehézségekkel küzd, kulcskérdés az edzői reakció.
A TV2 már bemutatta a Házasság első látásra újabb évadának szereplőit, akik látatlanban mennek hozzá a szakértők által kijelölt párjukhoz. Többen közülük már megosztották a gondolataikat arról, hogy szerintük mi fér bele egy párkapcsolatba, illetve, hogy mitől lesz valaki megfelelő társ.

Idén az augusztus 20-i tűzijáték a megszokottnál rövidebb volt, de ünnepi fényfestés egészítette ki. A Népszava fotóriporterei a város több pontjáról örökítették meg az ünnep fényeit.

Mennyibe kerül egy hordó?

A művelt nyugat? Hozta magát, mint a mi tragédiánk idején. A szája járt, ám kockázatot most sem vállalt.
A kreatin, amelyet eddig leginkább a sportolók és a testépítők körében ismertek, az utóbbi években a mentális egészség területén is figyelmet kapott. A kutatók azt vizsgálják, hogy a kreatin sejtek energiaellátására gyakorolt hatása milyen szerepet játszhat az agy működésében, különösen a depresszió és a kognitív funkciók szempontjából.

Megválik a veszteséges csapattól a többségi tulajdonos

Ki hinné, hogy a joghurtos leves és orchideafagyi régesrégi ételek?
Koszorút helyeztünk el szombat délután a budai Remiz Étterem bejáratánál, Ságvári Endre elvtárs hősi halála helyszínén. Ságvári Endre, hazánk antifasiszta hőse 1944. július 27-én esett el ezen a helyen, a horthysta rendőrökkel és csendőrökkel vívott tűzharc során, hazánk náci megszállásának idején. Az igazak emléke örökké él! – Munkásőr Emléktársaság

Több tucatnyi gyerek életét vesztette

Díjeső a kulturális tárcánál

Elszálltak a román benzinárak

LEGO, Pokémon-kártya, Labubu, gyűjtőfigura és luxusplüss: a játék már régen nem kizárólag gyerektermék. A „kidult economy” mögött nosztalgia, státusz és egy...

A női karórák ma már finom stílusjelzések

Az európai Copernicus földmegfigyelési program honlapján a nap képe 2026. augusztus 20-án a kiszáradó Velencei-tavat mutatja egy négy nappal korábban készült felvételen.

A tűzoltók elhúzódó munkálatokra számítanak.

"Az újrakezdés önmagában nem elég."