
Ezek nélkül idén ne indulj el a SZIN-re – több újdonsággal is készültek
Megnyílt a SZIN webshop.

Megnyílt a SZIN webshop.

A színész is miatta hagyta ott a Vígszínházat.

A Meta kedden állt bíróság elé Kaliforniában, négy amerikai állam azzal vádolja a vállalatot, hogy tudatosan függőséget okozó szolgáltatásokat hozott létre, elhallgatta a fiatalokat fenyegető kockázatokat, és jogellenesen gyűjtött adatokat gyermekekről.

A korábbi öt év helyett már kétéves vezetői gyakorlattal is kinevezhető valaki tankerületi igazgatónak, és az eddig előírt szakvizsga- és szakirányú végzettségi követelmények is kikerültek a feltételek közül.

A jég birodalmán át.
Holnap, azaz 2026. augusztus 19-én délelőtt 10 órakor tartják meg az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó légiparádé főpróbáját, emiatt a Duna érintett szakasza felett jelentős légiforgalomra és erős zajhatásra kell számítani -írja Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter .

A kispadról állt be, de nyolc perc után lecserélték. The post Jamal Musiala ismét összeesett a pályán a Bayern meccsén first appeared on 24.hu .

Nagyítóval kellett keresgélnünk, de kettőt is találtunk. Ekkor és ide kell menned!

Emlékszel még a Jägo-ra Nagykanizsán? Most megújult a hely, de egy valami nem változott.

Úgy tűnik, most sikerült egy biztos nyomot találni a Diószegi úton lévő épületről.

Tejföllel és rögös túróval kellett elkészíteni az idei pályázóknak az ország tortáját, és ennél jobb nem is történhetett volna ezzel a versennyel. A győztes ugyanaz a cukrászda lett, amelyik már tavaly is emlékezetes tortát készített. Megkóstoltuk a Bíborfehér fantázianevű süteményt, és az ország cukormentes tortáját, a Szilvafácskát is.


Elgázolt a Balatonfüredről Szombathelyre tartó sebesvonat kedden este Sárvár állomásnál egy embert, aki a balesetben életét vesztette – közölte honlapján a Mávinform.

Az ünnepi műsorfolyamnak két műsorvezetője lesz, akik azonban nem maradnak tartósan a csatornánál. The post Hivatalos: Augusztus 20-án újraindul a Híradó a közmédián first appeared on 24.hu .
Castel Sant’Angelo közelében ismét láthatóvá váltak egy Neró idejében épült híd pillérei.

Ez történt 2026. augusztus 18-án. The post A nap legfontosabb hírei – 2026.08.18. first appeared on 24.hu .

Egészségügyi probléma is állhat a háttérben.

Előbb pénzosztás, aztán beszéd.
Hatalmas detonáció rázta meg Ösküt, a Veszprém megyei településen több épületet és a közelben lévő kocsmát is ki kellett üríteni. A helyszínre tűszerészeket is riasztottak, a házban lakó férfihoz pedig mentő érkezett.
Rövid idő alatt három súlyos vasúti baleset történt kedden: Dunakeszin, Zalaegerszeg külterületén és a Sárbogárd–Rétszilas-szakaszon is gázolt a vonat. Frissítés: kedd este újabb gázolás történt - Sárvárnál -, ez egy nap alatt a negyedik.

120 éve született dr. Friedrich Károly.
Budapesten írták volna alá a 4iG Nyrt. és a U.S. International Development Finance Corporation közötti szándéknyilatkozatot, de a lap úgy tudja, ezt az utolsó pillanatban elhalasztották.

Érdeklődtünk, mi lesz vele.

Összesen 190 sátrat, 200 matracot és 80 hálózsákot szállítottak el a Hajógyári-szigetről

Nova tanuló keresőkutya, már éles helyzetben is bizonyította rátermettségét.

A Veszprém megyei településre a pétfürdői tűzoltók vonultak ki, mint kiderült, a robbanás ereje akkora volt, hogy az épület nyílászárói kiszakadtak a helyükről.

109 rendvédelmi dolgozó kapott elismerést munkájáért augusztus 20-a alkalmából, köztük komárom-esztergomiak is.

Dunakeszinél, Zalaegerszegnél és Rétszilasnál is halálos gázolás történt.

Anyukák és kisbabák töltötték meg a zalaszentgróti Ligetet az anyatejes táplálás világnapján.