
Hajóra fel! Naplementében és a szigetek között is felfedezhetjük Győrt
Különleges hajós programokkal várják a győrieket és a turistákat a következő napokban.

Különleges hajós programokkal várják a győrieket és a turistákat a következő napokban.

Nyitva lesz a csornai fürdő augusztus 20-án. 65 éven felül kedvezménnyel léphetnek be a vendégek.

A kelet-belgiumi hatalmas erdőtűz miatt a német hatóságok vasárnap késő este elővigyázatossági okokból elrendelték a nyugat-németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekvő Monschau határváros egyes részeinek kiürítését. Belgium délkeleti országrészének legnagyobb természetvédelmi területén, a belga-német határ közelében péntek este csaptak fel a lángok.

A ház életveszélyessé vált, a szomszédos lakóépület ablakainak egy része is kitört.
Milyen gyakran kell székletet üríteni? Míg a legtöbben azt gondoljuk, naponta legalább egyszer ki kell mennünk a mosdóba, az igazság egészen más. Az alábbiakban dr. Trisha Pasricha gasztroenterológus öt gyakori tévhitet cáfol a bélrendszerrel kapcsolatban.

Azt állítja, elhallgatták előle, hogy a menedzsmentcégük mögött a Live Nation áll.

Egy teljes kaloda görögdinnyét ajánlottak fel a rászoruló embereknek és családoknak.

A kemény edzések után egy négyzetméteres pizza várta a pólósokat.

Nehéz, de felelős döntés.

Összefogással a Velencei-tóért – sikeres volt a medertisztítás

A vasi megyeszékhelyen is megcsodálhatják az érdeklődők a tűzijátékot.
Jellemzően a 25 év feletti férfiak követik az élő közvetítéseket a YouTube-on.

A sikertelen forgalmi vizsgák után a vádlott részletekben visszafizette a férfinak a közreműködéséért kapott pénzt. The post Kétszer is más helyett vizsgázott, de mindkétszer megbukott egy autósiskolai oktató first appeared on 24.hu .

Az épület életveszélyessé vált. The post Valami felrobbant egy családi házban Győrváron first appeared on 24.hu .

Sokkot kapott a feleség, amikor megtalálta férje holttestét a konyhában, lányáét pedig az egyik szobában. Békés megyében történt a tragédia.

Megérkezett a régi hintó, amely új dísze lett Kemendollár központjának.

70 fős tandemcsapat érkezik hétfőn Balatonszemesre. Próbáld ki te is a bekötött szemű tekerést!

Gázválság jöhet?
Néhány hónap alatt vált az ország egyik legismertebb és legfontosabb közéleti szereplőjévé Forsthoffer Ágnes, aki házelnöki tisztsége mellett átmenetileg a köztársasági elnöki jogköröket is gyakorolja. Ma már alig létezik olyan ember az országban, aki ne hallotta volna a nevét, ám a hirtelen jött ismertség számos kihívással jár. A politikus most őszintén vallott arról, miért éli meg nehezen a személyi védelmet, és arról, mi ad neki erőt a mindennapokban.

Pályázat alapján.
Emiliano Hidalgo, Dos Torres egykori republikánus polgármesterét 1940. december 27-én végezték ki egy frankóista hadbíróság ítélete nyomán; 116 oldalas katonai aktája feltárja a halálos ítélethez vezető vádakat.

Hihetetlen türelemmel képesek átvészelni a szerencsétlenségeket.

Erre érdemes készülni!

Szeptember 30-ig bárki javaslatot tehet írásban a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjra.

Nem mindennapi látogató érkezett a tűzoltókhoz.
Nagy Feró 65 évesen egy negyedik gyermeket tervezett a nála húsz évvel fiatalabb felesége, Ági oldalán – erről napra pontosan 17 évvel ezelőtt beszélt a Blikknek. Az énekesnek az első házasságából született egy lánya, Gabi, valamint a jelenlegi feleségétől két fia, Botond és Hunor, akiket a rocker akkoriban beavatott a tervébe, ám viccesen közölték vele: nem akarnak osztozkodni a vagyonon.

A 4iG SDT EGY Zrt. intézkedett a Rába részvényeire tett nyilvános vételi ajánlat ellenértékének kifizetéséről, a felajánlott 32 970 részvényt jóváírták a társaság értékpapírszámláján. Ezzel az ajánlattevő tulajdoni hányada 74,34 százalékról 74,58 százalékra, befolyása pedig 75,01 százalékról 75,26 százalékra emelkedett a győri járműgyártóban.

Augusztus 19-én nyílik az előjelentkezés az Érintők programjába.