
24.hu: Állománygyűlés volt a TEK-nél, így szervezhetik át az állami vezetők védelmét
A szervezetnél az ORFK személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettese, Horváth Ádám István adott tájékoztatást.

A szervezetnél az ORFK személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettese, Horváth Ádám István adott tájékoztatást.

Mentőhelikopter is érkezett, három embert mentőautóval, egyet pedig légi úton vittek kórházba.

A legrosszabb pillanatban tűnt fel a bokrokból: a 16 éves fiú már nem tudta elkerülni az ütközést.

Szeptember végével kivezetik a kamatstopot, arról azonban továbbra sem tudni semmit, mi történik az érintettek törlesztőrészletével utána.

A cég birtokában lehet olyan írásbeli tájékoztatás, amelyre hivatkozva azt állíthatja: az állam korábban elfogadta volna az elővásárlási jog törlése nélkül is az egyik zárási feltétel teljesítését.

A LED fal mára szinte minden komolyabb rendezvény kelléke lett. Konferenciákon, céges gálákon, esküvőkön és szabadtéri fesztiválokon egyaránt ott van – és nem véletlenül. Egy jól megválasztott LED kijelző látványosan emeli az esemény színvonalát, míg egy rosszul kiválasztott vagy szakszerűtlenül telepített rendszer pontosan az ellenkező hatást éri el.

Levél és Mosonmagyaróvár között forgalmi akadály van.

Mindkét üzemanyagtípus drágul.

Baleset történt pénteken a kora délutáni órákban a 87-es főúton.

A miniszterelnök nélkül, de lesznek bejelentések.

Hétvégi programajánlónk az aktív pihenésre vágyóknak és a gasztronómia szerelmeseinek is szól.

Szerintük a sztár csak ígérte, hogy létrehoz egy mentálisegészség-startupot, de valójában semmit nem csinált.

Négy település tűzoltói a helyszínen, további egységek is úton!

Egyszerre dolgoznak a Duna mindkét partján a Paksi Atomerőmű hűtővízellátását segítő fenékküszöb kialakításán. Az előkészítés és a kődepók létrehozása befejeződött, a munkagépek pedig folyamatosan dolgoznak – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.

Útkarbantartás zajlik a Röszke felé vezető oldalon Lajosmizse térségében

A miniszter szerint alaptalanul vádolják azzal, hogy elengedte szabadságra a vízügyi államtitkárt.

A készpénzfelvétel és több más funkció is szünetelni fog másfél órán át.

A kutatók azt tanácsolják, hogy a nyugati medencében fürdőzők strandolás után zuhanyozzanak le.

A volt államtitkár jelezte, az elmúlt években csupán napokra tudta letenni a munkát.

Nyári ízkavalkád és friss árak: mutatjuk, miért éri meg kilátogatni a standokhoz a napokban!

A cél az átláthatóság.

A város polgármestere arra kéri az embereket, hogy a delfin biztonsága érdekében legyenek óvatosak.

Az információ a több mint két hónap késéssel leadott beszámolóból derül ki.

Letartóztatták a gyújtogatót. The post Benzinnel lelocsolták és felgyújtották a több mint 400 éves Basafát Nagykőrösön first appeared on 24.hu .

Nagyot drágul a benzin és a gázolaj is. The post Jelentősen emelkedik az üzemanyag ára szombaton first appeared on 24.hu .
Drámai képek készültek a dél-horvátországi Omis környékén pusztító erdőtűz után. A lángok a tengerpart közelében fekvő településeket is elérték, házak és autók semmisültek meg, miközben a helyieknek és a turistáknak egyaránt menekülniük kellett.

December 24. jelenleg nem számít munkaszüneti napnak Magyarországon.

A minap kevés híján majdnem agyonvertek egy mentőcsapatot