
25 év emlékei elevenednek meg a Savaria Karnevál kiállításán
A tárlat hétfőn délután nyílt meg a Vas Vármegyi Levéltárban.

A tárlat hétfőn délután nyílt meg a Vas Vármegyi Levéltárban.

A hiba valójában egy funkcióból fakad, amit azonban ki lehet használni a legtöbb okoseszköz esetében. The post Súlyos hibát találtak a SIM-kártyákban: a legtöbb okoseszközünk támadható lehet first appeared on 24.hu .

Az eseménysorozat háromnapos lesz, augusztus 19-től 21-ig tart majd
Augusztus 11-én hivatalosan is megnyitotta kapuit Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválja, a Sziget. Az előző években érzékelhető volt, hogy mobilhálózat lassabban működött, hiszen egyszerre 70–80 ezer ember használta a készülékét a nagyjából 60 hektáros területen.


A lassulásban fontos szerepet játszott a villamosenergia árának változása, mivel a tavaly júliusban életbe lépett piaci átárazás után kialakult magas bázis miatt az áramtarifa éves emelkedése júliusra 3,39 százalékra mérséklődött.

Augusztusban is rendkívül sok biztonsági rést foltozott be a Windows 10 és 11 frissítése.

Információink szerint hétfő délután, a győri Aranypart II strand területére riasztották a mentőket egy férfihez.
Garázdaság és kifosztás miatt keresték a férfiakat.

Elkerülhető balesetről osztott meg egy tanulságos videót a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség.

Bajbajutott gólyákon segített a Kötél egyesület a kaposvári szennyvíztelepen.

A programok egészen augusztus 23-áig folytatódnak.

Egy darabig még nem lehet lehűlésre számítani

Mondja, hol történt a baleset.

Hidegfront alakítja a mai időjárást.

Hamarosan különleges látványban lesz részünk, mutatjuk a pontos menetrendet.
Klausmann Viktor a televíziózástól való visszavonulása óta nyáron strandot, télen símentő csapatot vezet, emellett három gyermek édesapja is. A korábbi műsorvezető elárulta, hogy a legkisebb gyermeke akkor született, amikor ő már 56 éves volt. Most mesélt arról, hogyan élnek a mozaikcsaládban, illetve, hogy milyen 60 évesen egy közel négyéves kisfiút nevelni.

Újabb ezrek evakuálását rendelték el

Szokásunkhoz híven most is beszámolunk róla, kik születtek az elmúlt időszakban Szombathelyen.

Óráról órára egyre több a fertőzött beteg, a kór sok esetben halálos.
A Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvány közfeladatait és az alapítvány alá tartozó, szintén hozzá köthető Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ Nonprofit Kft.-t is átveszi az állam a közeljövőben.

A Wicked kulisszatitkairól beszéltek a színészek.
A támogatás idei keretének 80 százalékát még a választás előtt kiutalták a cégnek.
Szabó László Kálmán, e-mail
Soltész Enikő, e-mail

Gyászol az intézmény.

Nincs rövid távú ellátásbiztonsági kockázat az európai villamosenergia-rendszerben, de a következő héten is feszes marad a helyzet – közölte az Európai Bizottság az Áramkoordinációs Csoport (Electricity Coordination Group) kedden tartott rendkívüli ülése után. A testület külön kiemelte, hogy az önkéntes fogyasztásoldali intézkedések – különösen Magyarországon – érdemben segítettek a rendszer egyensúlyban tartásában. Az ENTSO-E emellett a szerdai napfogyatkozásra való felkészülésről is tájékoztatta a résztvevőket.

„7 évig józan voltam”

Újabb változások küszöbén.

A rendezvényen elismerték a legszorgalmasabb diákokat.