
Több mint hatezer kilométerre Ukrajnától tűz ütött ki egy orosz olajfinomítóban
Egy 4300 kilométerre található létesítményből is tüzet jelentettek.

Egy 4300 kilométerre található létesítményből is tüzet jelentettek.
Úgy vélik, hogy a jelenségnek evolúciós gyökerei vannak, de léteznek módszerek, amelyekkel ismeretlen helyen is biztosíthatja a nyugodt éjszakai alvást.

Elhagyta az utat és fának hajtott hétfő hajnalban egy személyautó Gyöngyösfaluban

Hétfő este tűz keletkezett a tatabányai ipari park egyik gyártócsarnokában, a Grundfos területén.

Ez 500 futballpályányi területet jelent.
A kolumbiai Caldas megye nyugati részén fekvő Manizales volt a hétfői, 7,4-es erősségű földrengés egyik legsúlyosabban sújtott térsége: az utcákat romhalmaz borítja, a mentőcsapatok túlélőket keresnek a megrongálódott épületekben.

A kormány szűkítené azok körét, akik megkülönböztető jelzéssel közlekedhetnek, a belügyminiszter rendeletének hatálybalépését követően 60 napon belül felülvizsgálják a korábban kiadott engedélyeket, és vissza is vonhatják azokat, amelyek már nem felelnek meg az új feltételeknek.

Minden, amit tudnod kell! Mutatjuk az összes fontos információ a Savaria Karneválról egy helyen!
Hűtlen kezelésnek és hivatali visszaélésnek tartják, hogy az előző kormány social médiás tartalmaira túlárazva kötöttek szerződéseket.

Már több lövedék került elő a határközeli településen, de most először fordult elő, hogy a Lajta-folyó medrében találjanak második világháborús tűzérségi gránátot.

"Egész egyszerűen elmebeteg, aki azt gondolja, hogy evvel a sebességgel szabad forgalomba bemenni" - nyilatkozta nemrég Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézetének mesteroktatója az elektromos rollerekkel kapcsolatban. Ha klinikai szakorvosi értelemben nincs is igaza, a KSH legfrissebb baleseti statisztikái erősen elgondolkodtatják az embert azon, mennyire biztonságos ilyen eszközzel közelkedni, pláne, ha gyerekekről van szó. Közben folyik a - társadalmi, jogalkotói - gondolkodás a KRESZ szabályainak átírásáról, ami minden egyes havi baleseti jelentéssel egyre sürgetőbbnek tűnik.

Diósgyőri mindennapok.
Nyári, de kellemes, és még frissítő éjszakákat is kapunk úgyszólván ingyen.

Arra kérte a fővárost, ne adja oda ekkora rendezvény számára a Hajógyári-szigetet.

Az esztergomi tűzesetben végül egy 16 éves lány vesztette életét, ketten pedig súlyosan megsérültek.

Részleges napfogyatkozás különleges helyszínről.

Sister Bliss exkluzív interjút adott lapunknak a Faithless szigetes koncertjét megelőzően.

Bródy János régi harcostársa csak egy rövid videóüzenetben jelentkezett be.

A nyílt levelet több mint száznyolcvan filmes aláírta. The post Cserhalmi György, Jakab Juli és Reisz Gábor is független vezetést követel az SZFE-nek first appeared on 24.hu .
A költségek újra fellobbantották a vitát arról, Banksy munkáit vandalizmusnak vagy értékes köztéri művészetnek kell-e tekinteni, és hogy a költségekhez az adófizetőknek is hozzá kell-e járulniuk.

A Bükki Művésztelepen hat nap alatt is föl lehet töltődni, miközben új képek, szobrok születnek.


Túrabalesetben meghalt egy 32 éves férfi Ausztriában. A túrázó az admonti Goassteig ösvényen zuhant a mélybe leereszkedés közben.

Az indoklás szerint a társaság nem minősül átlátható szervezetnek, ezért a vonatkozó jogszabályok alapján nem köthető vele támogatási szerződés.

Műszaki hiba nehezítette azok életét, akiknek az Express One hozta a csomagját.
Az 50-es villamosba hajtott bele az Üllői út kispesti szakaszán.

Meglehet, így sem él a lehetőséggel.

A Duna vízállása drámai mélyponton áll, ami elhozta a leginkább Komáromnál jelen lévő hungarikum növényritkaság idejét.

Augusztus 12-én különleges égi látványosság miatt érdemes lesz a magasba tekinteni Miskolcon is.

Dr. Nemény András szerint Szombathely a kormányzati döntésre vár, közben már készülnek az azbeszt lezárásának árajánlatai.