
Kigyulladt a trágya, több száz bála került veszélybe pillanatok alatt nem messze Siófoktól
Több száz köbméternyi trágya gyulladt meg, a lángok könnyen átterjedhetnek több száz bálára.

Több száz köbméternyi trágya gyulladt meg, a lángok könnyen átterjedhetnek több száz bálára.
A roncsot egy búvárkodó halász fedezte fel.

Egyetlen könnyítés mindent megváltoztatott.

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás érkezik, az egyedülálló szülőknek azonban fontos teendőjük lehet.

A cickafark gyógyító erővel bír a mindennapokban, és még gyűjthető.

Van, aki a szüleire hallgatott, más a családi vállalkozást vinné tovább, de olyan is akadt, aki egyszerűen a saját tehetségére bízta magát. Az Economx a Pont Ott Partin kérdezte a frissen felvett hallgatókat arról, mi alapján döntöttek a továbbtanulásról.
Fényes nappal szólított a szükség egy férfit Orosházán, jobb helyet nem találva a kisváros egyik elegáns éttermének hátsó teraszán végezte el a dolgát. Nem vette észre a kamerát, Orosháza nem nagy hely, pillanatok alatt azonosították, s most már egy bili is várja, ha legközelebb arrafelé vinné a lába, illetve a nagydolga.

Elmondása szerint a testvérét ellátó mentősök lekezelően beszéltek velük, a Mentőszolgálat vizsgálatot ígért.
Új hallgatók jelentkezését várja a Székesfehérvári Egyházmegye Kántorképző Tanfolyama. A négyéves képzés azoknak a 16. életévüket betöltött, vallásukat gyakorló római katolikusoknak szól, akik szívesen vállalnának kántori szolgálatot, és érdeklődnek az egyházzene, valamint a liturgia iránt. A kántor szolgálata jóval több annál, mint hogy orgonán kíséri az éneket. A liturgia egyik meghatározó résztvevőjeként segíti a híveket … The post Kántorokat képez a Székesfehérvári Egyházmegye – olyan szolgálatra készítenek fel, amely nélkül elképzelhetetlen a liturgia appeared first on Vasárnap.hu .

Csak a jövő hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok.
A mentőszolgálat szerint alapvető elvárás, hogy bajtársaik minden beteghez és hozzátartozóhoz megfelelő módon, empatikusan viszonyuljanak.

Több kilométeres dugók alakultak ki

Augusztus 12-én Hevesből is látható lesz a részleges napfogyatkozás.

Így ünnepelt Pitvaros a hétvégén.

Rendkívüli ülést tartott a Szenátus.

Aranyérmet és különdíjat is szerzett a KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat csapata a DETKA Rescue Challenge-en.

Nem egyszerűen egy „furcsa szagú játékról” van szó, hanem egy olyan termékkörről, amellyel kapcsolatban fogyasztói panaszok érkeztek.

Alig fejezhették be az egyik miskolci tűzesetnél a munkát a tűzoltók, máris újabb riasztást kaptak.

Elzárták a külvilágtól, a közvélemény pedig idővel el is feledkezett róla.

Örökre megváltoztatta Amerikát.

Ezen a napon ölték meg.

Máig felfoghatatlan.
Szerbiában és Romániában több tucat második világháborús hajóroncsot találtak már meg a rendkívül alacsony vízállás miatt. Sok hajón valószínűleg robbanószer is van még, ezért nagyon kockázatos kiemelni őket.

A tragédia, amely az egész világot sokkolta.

Ezen a napon.

Megható gesztus a válogatottbeli csapattárstól és jóbaráttól. The post Az édesapját gyászoló Messinek ajánlotta a gólját az Inter Miami argentinja first appeared on 24.hu .

Ezen a napon.

Mindössze 26 éves volt.