
A tűz után megszólalt a Fertő–Hanság Nemzeti Park: ezt tudni a károkról
Megmenekült Natura 2000-es terület.

Megmenekült Natura 2000-es terület.
Phil Collins, a Genesis legendás zenésze megrázó őszinteséggel vallott élete legsötétebb időszakáról, amikor alkoholproblémái miatt életveszélyes állapotba került. Az énekes elmondása szerint függősége olyan súlyos méreteket öltött, hogy szervezete szinte teljesen felmondta a szolgálatot, és családját a kórházi ágyához hívták, hogy elbúcsúzzanak tőle. Az eset mély nyomot hagyott benne, és teljesen megváltoztatta az életét.

Hőségriadós kedvezmény Szombathelyen: ingyenes lesz a füdőzés a város két strandján, de vannak feltételek. Mutatjuk a részleteket!

Az országos energia- és hőséghelyzet miatt Nagykanizsán is rendkívüli intézkedéseket vezettek be.

Sikeres pályázatnak köszönhetően jelentős forráshoz jutott a Nagyrédei Polgárőr Egyesület.

Nincs viszonyítási alap, nincs múlt, minden a jövőn múlik.

Az Itália és a magyar kultúra kapcsolatát bemutató tárlatot már több mint 50 ezren látták, augusztus végéig még lesz is rá lehetőség.

A gördülő áramszünet Borsodot és Miskolcot is érinthetné.

Az A2 idén ősszel tér vissza, de teljesen más autóként, mint ikonikus elődje.
Elsőre szokatlannak tűnhet, mégis sokan esküsznek arra, hogy az alufólia egyszerű és olcsó pluszvédelmet nyújthat. De vajon tényleg működhet ez az egyszerű megoldás?

Négy évig volt az ATV Híradó műsorvezetője.
Stohl Luca, az ATV Híradó jelenlegi műsorvezetője, hamarosan új kihívások elé néz, ugyanis a Duna Médiaszolgáltatóhoz, a közszolgálati televízió Kunigunda úti bázisára igazol. A hírt megerősítette az ATV sajtóosztálya, amely egyúttal bejelentette, hogy Stohl augusztus végéig még látható lesz a csatorna képernyőjén, majd szeptembertől új műsorvezetői csapat veszi át a helyét. Az ATV Híradó esti műsorát ezentúl Varga Edit, Benke Lúcia, Gesztesi Máté és Tóth Géza vezetik, és további szakemberek érkezését is kilátásba helyezték.
A volt képviselő szerint fölöslegesen költöttek el milliárdokat, míg egyesek nagy haszonhoz jutottak.

Olvassa ingyenes kiadványunkat.

Újabb részletek derültek ki a csákvári tragédiáról, amely mélyen megrázta a térség futballközösségét.

Mutatjuk, mely utcákat érinti az áramszünet!

A legolcsóbb és a legdrágább szak között csaknem tízszeres a különbség a Szegedi Tudományegyetemen.

A lehetőségeikhez mérten a DKV is igyekszik takarékoskodni az energiával.

Régóta betegeskedik az Egy rém rendes család egykori sztárja. The post 4 hónap után kijöhetett a kórházból Christina Applegate first appeared on 24.hu .

Ezüstéremmel indult a magyarok számára a nyíltvíziek versenye az Európa-bajnokságon. The post Magyar érem a Szajnában: Betlehem második lett a nyíltvízi úszók királyszámában first appeared on 24.hu .

Otthoni praktikák, csonterősítő csemegék és bútormentés: Ivancsics Ilona lenyűgözte a követőit!

Vajon szerdától ismét mélyebbre kell nyúlniuk a pénztárcájukba az autósoknak? Mutatjuk az aktuális üzemanyagárakat.

Meghibásodás miatt vízhiány fenyeget Őrbottyánban, takarékos vízhasználatot kér a szolgáltató és a település polgármestere is.


Baleset történt az M3-as autópálya 40-es kilométernél.

A mentők a szentgotthárdi hivatásos tűzoltók segítségét kérték.
A betonkeverő július 29-én gázolt el egy kerékpárost az Erzsébet körút és a Király utca kereszteződésében.

A popsztár határok meghúzásáról beszélt, és arról, hogy a döntését, miszerint a jelenleg is zajló turnéja után visszavonul, az elmúlt időszakban nagyon is alaposan átgondolta.

Néhány héttel ezelőtt még mérkőzést játszott.

Újudvar önkormányzata is energiatakarékossági intézkedéseket vezetett be.