
A nagymágocsi önkormányzat ajándékba kapott egy templomot, aminek a mennyezetét már csak a Jóisten tartja – galériával, videóval
Hogy került a templom az önkormányzat tulajdonába? – Nagymágocs polgármestere elmesélte.

Hogy került a templom az önkormányzat tulajdonába? – Nagymágocs polgármestere elmesélte.

Zárva lesz a kormányablak.
Történelmi és dermesztő krízis kapujában áll Magyarország: a Duna drámai apadása miatt 44 év után először teljesen leállhat a Paksi Atomerőmű, amit a hírek szerint vasárnap állítanak le teljesen. Miközben a kormányfő a legkritikusabb öt napra figyelmeztet, Paks városa már mobil melegítőkonténerekkel készül a teljes energiamegvonásra.

A darabban megelevenednek a magyarság dicső korszakai

Az FC Nagykanizsa 2-1-re nyert Csákváron a labdarúgó NB II.-ben.

Alaposan felforgatott kezdőcsapatot küldött pályára Efraín Juárez a Nyíregyháza ellen.

Menet közben gyulladhatott ki a személyautó motortere.

Az összeomlást egy eddig nem diagnosztizált, örökletes szívbetegség okozta

LeBron James helikopterrel járna dolgozni New Yorkból Philadelphiába.

Hőkupolával és sok napsütéssel kezdődik a hét.

A jó tárgyalás nem feltétlenül attól jó, hogy hangosabbak vagyunk a másik félnél. Hanem hogy tudjuk, mit akarunk, miért akarjuk, milyen áron nem akarjuk – és közben azt is értjük, a másik fél mit szeretne. Dr. Katona Norbert, a Magyar Marketing Szövetség szakmai és operatív igazgatójának ajánlója a Tárgyalástechnikai sztori-tár című könyvhöz.

Vidéken is folytatódnak az előkészületek.

Keresik, kutatják, sehol nem találják

A gép egy nyílt mezőre zuhant le, majd kigyulladt.

Kritikus napok jönnek, véli Bóna Szabolcs agrárminiszter, amikor bizonyítani kell az együttműködést.

Már csak a füst maradt a lerobbant gőzmozdony körül, hiába várták a folytatást.

Dél-Hevesben két helyszínre is vonulniuk kellett a tűzoltóknak, mert begyulladt a növényzet

Úgy tűnik, idén nyáron egymást érik a kellemetlen esetek a miskolci fürdőben.

Szerbiában is komoly gondokat okoz a Duna alacsony vízállása, történelmi mélypontra süllyedt a Vaskapu vízerőmű termelése.

Dzsudzsák szabadrúgása után lett izgalmas a hajrá

A negatív mester is mester. Csak lassabban, kacskaringósabban fejti ki a hatását. Azokat nevezem így, akik szakmai szigorúságukkal, kérlelhetetlen értékrendjükkel olyan sokszor gyalulják le a tanítványok, kezdők, gyakornokok önbizalmát, hogy öröm hallgatni. Már addig, amíg nem te állsz a szavak rossz oldalán.

Mutatjuk a nyerőszámokat és a nyereményeket is

A gyermek édesapja és a pilóta is meghalt a balesetben. The post Kisrepülő zuhant le Szlovákiában: egy négyéves kisfiú is meghalt first appeared on 24.hu .

A föld 12. legmagasabb pontján egy lavinaomlás után tíz hegymászóval szűnt meg a kapcsolat.

Baleset miatt nincs áram Demjénben.

A helyszínre mentőt és tűzoltókat is riasztottak.

Amit szabad Majkának, nem szabad a kisembernek.

Két gázpalackot is ki kellett vinni abból a családi házból.

Senki sem találta el mind a hat számot.