
Két kerékpáros szenvedett balesetet Nyúlon, itt a mentők válasza
Információink szerint szombaton történt baleset, két kerékpárost kellett kórházba szállítani.

Információink szerint szombaton történt baleset, két kerékpárost kellett kórházba szállítani.

Kerékpárt rongált egy ittas férfi, gyorsított eljárásban ítélték el.

A Kpler adatai szerint vasárnap mindössze tizenegy kereskedelmi hajó haladt át a Báb-el-Mandeb-szoroson
A krónikus és nehezen gyógyuló sebek ellátása óriási kihívás, mivel a regenerációhoz szükséges fehérjék gyorsan lebomlanak a szervezetben. A Rice Egyetem kutatói egy olyan élő tapaszt fejlesztettek ki, amely a seb helyszínén folyamatosan termeli a gyógyító citokineket. A preklinikai kísérletek során az új biotechnológiai eszköz látványosan felgyorsította a szövetek természetes megújulását és záródását.

Közleményt adott ki a debreceni önkormányzat.
A tojás mára már luxuseledel, túl drága ahhoz, hogy csak úgy eldobjuk, mert a pecsét szerint egy-két napja lejárt már az eltarthatósága. Ugyanakkor veszélyes is: semmi nem tud olyan jól megmérgezni, mint egy romlott tojás. De hát akkor mit tegyünk? Lehet-e fogyasztani a már lejárt tojást vagy nem? A rövid válasz: igen, gyakran lehet fogyasztani a kartonon feltüntetett szavatossági idő után is, ha a tojásokat megfelelően hűtötték, és nincsenek romlás jelei.

Az utolsó kilométereknek szokás szerint a Champs-Elysées adott otthont.

Mutatjuk, mely hétvégi cikkeink keltették fel leginkább az olvasók figyelmét.

A munkálatok idejére nem zárják le az hidat, de forgalomkorlátozások lehetnek. The post Repedések miatt fel kell újítani a négy éve elkészült horvátországi kulcshidat first appeared on 24.hu .

A neveket a szülők hozzájárulása után, a kórházból kapott névsor alapján tesszük közzé.

Változás történt a Falco KC keretében: Varga Ádám „kis időre” távozik a csapattól.

Franciaországban és Spanyolországban a forróság tovább nehezíti a tűzoltók munkáját.

Verekedéssé vált a vita, fiatal lányok estek egymásnak – javítóintézetbe kerülhet a bántalmazó.

A félig mese félig musical kiváló szórakozást nyújt gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Ez az első helyezés olyan ajtókat is megnyitott, amelyeknek addig legfeljebb csak a közelébe volt.

Lezuhant siklóernyős segítségére siettek szombat este a Vértesben; több tűzoltóegység és mentős is a helyszínre érkezett.

Megtörtént a tengerifű első globális feltérképezése

Az énekes szerint teljesen véletlenül és az utolsó pillanatban derült ki, hogy pajzsmirigyrákkal küzd. The post Ákos az utolsó kenetet is felvette az életmentő műtétje előtt first appeared on 24.hu .

Hárman utaztak egy balesetet szenvedő autóban.

Sajtot, sonkát, kolbászt és üdítőt lopott a tolvaj az egri étteremből.
Tapsi Hapsi születésnapja remek alkalom arra, hogy felidézzük a legikonikusabb rajzfilmhősöket, akik generációk gyerekkorát tették emlékezetessé. De vajon mennyire emlékszik a retró mesék legendás magyar hangjaira? Kvízünkből kiderül, felismeri-e, melyik színész melyik ikonikus mesefigurát szólaltatta meg.

Nem akármilyen következtetéseket vont le a celeb a támadásból.
A miniszter szerint a két érintett cégnek összesen 250 millió forintot kell visszafizetnie, miután az ideiglenes kollégium támogatásainak felülvizsgálata során újabb szabálytalanságokra bukkantak.

Baleset történt a sztrádán, megállították a forgalmat az M1-es autópályán.

Mélyszegénységben élő, magyarul nem beszélő családokat költöztettek Kassáról Borsodba.

A 7-es főúton, Baracska átkelési szakaszán kigyulladt egy személyautó.
két valótlan adatközlésre is bukkantunk az EDDÁ-nak szánt NKA-támogatások között, írta a Facebookon a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.

Két valótlan adatközlést találtak a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Edda zenekarnak szánt támogatásai között – jelentette be a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.
A Magyar Közút felmarta, a lakosok fénycső-darabokat vettek észre benne, az önkormányzat által kért vizsgálat kimutatta a higanytartalmát, de még nem vitte el a Közút.