
Sinka Edit veszi át a Klebelsberg Központot: gyerekközpontú fordulat jön a közoktatásban
A kormány szerint a váltás nem csupán személyi döntés, hanem szemléletváltást is jelent az intézmény működésében.

A kormány szerint a váltás nem csupán személyi döntés, hanem szemléletváltást is jelent az intézmény működésében.

A rendezvény létrejöttét széles körű helyi és országos összefogás segíti.

Két autó vágódott egymásnak csütörtökön.
Révbe ér a Megasztár fiatal műsorvezetője, Szépréthy Roland, aki megkérte kedvese kezét, a csatorna népszerű realityjeinek korábbi szereplőjét, Korda Kittyt. A TV2 két sztárja alig egy éve találtak egymásra, ám kapcsolatuk hamar komolyra fordult. A szerelmesek a közösségi oldalukon osztották meg a nagy napjukról készült meghitt fotókat, amihez szívhez szóló szöveget is fűztek.

Lángok csaptak fel Csörötneken.

Miként e sorok írója is. Ügynök és privatizátor életkori okoknál fogva nem lehettem, ám „az elmúlt húsz év bűneiben” némi túlzással ott voltam minden kilométerkőnél, ha csak segédmunkásként is. (A bűn segédmunkásai, az erény segédmunkásai, nímandok koronként változó megítéléssel, kivéve, ha valaki, mint én, mindegyik korban összefirkál egy papírt a megrendelőnek.)

Harsányi Zsolt agrárvállalkozó a 41. leggazdagabb magyar, aki az állattenyésztés mellett most már nem csak az agráriumban használatos gépek eladásával bővíti a birodalmát.

Vezessenek fokozott óvatossággal akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztetőj tábla.

Fejér vármegyét tizenkét fiatal képviseli az ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Megrázó családi titkot árult el William Shatner

Szeptember 10-én rendezi meg nagyszabású állásbörzéjét a HAON a debreceni Kölcsey Központban.

Te ott voltál?

Huszonhat erdélyi magyar író mondta le részvételét a marosvécsi jubileumi rendezvényen, miután kiderült, hogy Takaró Mihály is előadást tartott volna. A szervezők végül törölték a programját, a tiltakozók azonban fenntartották a bojkottot.
A magát különutasnak tartó L. Simon László one man show-t nyomott Tusványoson. Szervilizmusról, plebejuskormányzásról és a fiatalok elvesztéséről beszélt, miközben Navracsics Tibor is próbálta óvatosan kritizálni a Fideszt. A hümmögő Hoppál Péter a földön ülve hallgatta őket.

A már előkészített szertartásokat halasztani kell, vagy máshol megtartani.

Vádat emeltek az orvosa ellen.

A meredek terepen történő ereszkedés közben megcsúszott és lezuhant a magyar fiatal.

Az előző szezonban Pécsi Ármin fizikumát fejlesztette a Liverpool, a Hartbergnél fokozatos meccsterhelést kaphat.

Az ügyfeleket folyamatosan értesítik az újraindítás menetrendjéről.
A Bika csillagjegy szülötteit általában nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tartják. A látszólagos higgadtság sokszor tudatos döntés: az egyensúly, a biztonság és az élet örömeinek megőrzése. A Bika föld elemű jegy, ezért különösen fontos számára a stabilitás és a kiszámíthatóság. Uralkodó bolygója a Vénusz, amely a szerelem, a szépség és az élvezetek bolygója. Milyen tulajdonságok jellemzőek a Bika jegy szülötteire?

Hatalmas a boldogság Malek Andrea családjában, hiszen az énekes-színésznő egyik legszebb időszakát éli át. Az öröm forrása nem más, mint kisunokája, Ádám, aki immár egyéves és egy hónapos, és akinek érkezése teljesen új színt vitt a família mindennapjaiba. Bár a hírt korábban édesapja, Malek Miklós, a legendás zeneszerző osztotta meg a nyilvánossággal, Andrea most maga is őszintén mesélt a nagymamaság örömeiről és kihívásairól.

Jellemzően egyhavi adagot váltanak ki.

Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter Sinka Edit oktatáskutatót bízta meg a központ vezetésével, amely ezentúl a minisztérium háttérintézményeként fog működni.

Nem kérdezték, de a miniszterelnök a kormányszóvivői tájékoztató végén beszélt a benzinár alakulásáról is. The post A Mol százhalombattai finomítója várhatóan szeptemberben ismét 100 százalékon működik majd first appeared on 24.hu .

Karim Adeyemi a Borussia Dortmundtól érkezik és öt évre írt alá. The post Tovább erősítette támadósorát a Barca first appeared on 24.hu .

Súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán

Hét mentett gólya nevelkedik a Szegedi Vadasparkban, hamarosan szabadok lesznek.

„Mintha az újságírók véleménye nem számítana” – panaszolta Kocsi Ilona, a nagy múltú újságíró-szervezet elnöke.

A győri egyetem önálló kiállítóként lesz jelen a világ egyik legjelentősebb autósport-eseményén.

Több mint két évtizede foglalkozik az oktatási rendszerrel.