Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Bulvár kategória53731 cikk (1792 oldal)
Válasz OnlineBulvár
BulvárVálasz Online

A védett erdők harmadát lehet egyelőre megóvni a kormány szerint

Végre érdemben megszólalt Gajdos László az erdők ügyében. Az elmúlt hetekben nagy port kavart, hogy a minisztérium nem hosszabbította meg a védett állami erdőben szeptember 30-án lejárt fakitermelési moratóriumot, és döntésére világos magyarázatot sem adott. Most az indokok legalább ismertté váltak, a környezetvédelmi tárca fokozatos átállást és cselekvési tervet ígér.

BlikkBulvár
BulvárBlikk

Kis híján belehalt a balesetbe, teljesen más arca lett Szaszák Zsoltnak – Ma már a sérülése segíti a szerepeiben

Az RTL Panelhősök című sorozatának egyik legkeményebb karakterét, Betont Szaszák Zsolt alakítja, aki különös módon egy súlyos sérülésnek is "köszönheti", hogy végül övé lett a szerep. A színész négy évvel ezelőtt kis híján életét vesztette egy brutális autóbalesetben, amely után két beavatkozáson kellett átesnie, az arca pedig szinte teljesen megváltozott. A megrázó történtek nemcsak fizikailag hagytak nyomot rajta, hanem egy teljesen új fejezetet is nyitottak a karrierjében: a megváltozott külseje olyan szereplehetőségeket hozott számára, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.